Böjttáborok a Pilisben – testi-lelki újjászületés méregtelenítéssel léböjttel

Böjttáborok a Pilisben – testi-lelki újjászületés méregtelenítéssel léböjttel 2019-09-13T16:32:26+00:00

2019. október 19–23.
(5 nap/4 éjszaka)

Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

Szeretné megőrizni az egészségét? Enyhítene betegségein? Vagy csak szeretné jó formába hozni magát? A léböjt egy tökéletes lehetőség mindezekre: segíti a méregtelenítést, a regenerálódást és megfiatalít. A várt eredmény elérése érdekében azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő módon böjtöljünk. Táborunkban böjtvezetésben jártas szakorvos és más szakemberek vezetése mellett próbálhatja ki a böjtölést. Az is nyerhet azonban a közösségi böjtölésből, aki már gyakorlott böjtölő: önismereti programokkal, kézműves foglalkozásokkal és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokkal igyekszünk mélyíteni a léböjt hatásait. És természetesen együtt, távol a hétköznapok rohanásától érdemes igazán böjtölni!

A tábor teljes időtartama alatt jelen lesz egy böjtvezetésben jártas belgyógyász szakorvos, akitől igény esetén személyes konzultáció kérhető! 

Helyszín: Piliscsaba
Ellátás:
 gyógyteák, böjti levek, forrásvíz
Elhelyezés: 2-3 ágyas szobákban
Részvételi díj: 65 000 Ft  

Jelentkezés és további információ:
Napfényes Élet Alapítvány • 1056 Budapest, Belgrád rakpart 26.
Tel.: 06 1 311-9999 / 06 30 311-9999

Ízelítő az előadások témáiból

  • A böjt és a tisztítókúrák elmélete és gyakorlata
  • Miért és hogyan méregtelenítsünk?
  • Gerincbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai
  • Betegségek lelki háttere, stresszkezelés
  • A természetes életmód alapjai

Gyakorlati foglalkozások

  • Személyiségfejlesztő és önismereti játékok
  • Kreatív és művészeti foglalkozások
  • Stresszoldó módszerek
  • Gerinctorna, do-in (önmasszázs), légzőgyakorlatok
  • Természetjárás

Fakultatív programok *

  • Írisz diagnosztikai vizsgálat
  • Gyógy-, frissítő- és talpmasszázs
  • Dr. Voll-féle állapotfelmérés

* térítés ellenében

Röviden a tábori napirendről

Már negyedik éve szervezünk böjttáborokat a Pilisben. A táboraink nagyon kellemes hangulatban, baráti légkörben teltek. Sokan szabadultak meg testi vagy lelki panaszaiktól. Évről évre sok a visszatérő vendégünk, ami a legjobb visszajelzés a sikerünkről. És hogy miben különleges a mi böjttáborunk? Abban, hogy minden napra tartalmas programokkal készülünk, amelyeket kiváló szakemberek, a Napfényes Gyógyközpont terapeutái vezetnek. A tábor alatt végig jelen van egy belgyógyász szakorvos is, aki segít minden felmerülő egészségügyi probléma esetén, és lehetővé teszi, hogy különféle betegséggel küzdők is részt vehessenek a böjttáborban.

A táboraink 5 naposak, de ebből 3 nap a tiszta böjti nap. Az első és az utolsó napon eszünk kevés nyers ételt, amely fontos a böjt helyes indítása és zárása miatt. A böjti napokon zöldség- és gyümölcsleveket, édesítés nélküli gyógyteákat és vizet fogyasztunk.

A tábori napirendünk:

  • Reggel 8 körül egy kb. 50 perc hosszúságú gerinctornával kezdünk.
  • Utána zöldséglevet „reggelizünk”.
  • 10 órakor egy előadást hallgatunk meg az egészséges életmóddal kapcsolatban, minden nap más-más témában.
  • Délben rövid sétára megyünk.
  • 13 óra körül almalevet „ebédelünk”.
  • Az ebédet csendes pihenő követi.
  • 15 és 17 között két egy órás foglalkozás követi egymást. Az egyik általában egy kézműves foglalkozás, a másik pedig játékos önismereti óra. Ezek a foglalkozások segítik, hogy ne csak a testünk, hanem a lelkünk is megújuljon a böjt alatt.
  • 17 óra után rövid sétára megyünk ismét, utána lehetőség van szaunázni is.
  • 19 óra körül zöldséglevet „vacsorázunk”.
  • 20 órától pihenni megyünk.

A foglalkozásokon és a programokon való részvételt fontosnak tartjuk, mert az a tapasztalat, hogy nagyon megkönnyíti a böjtölés folyamatát.

Kérjük a táborban a cigarettázás, a kávézás, az alkoholfogyasztás, egyéb az káros szenvedélyek kerülését!

A böjt 10 fontos hatása

A legtöbb emberben negatív kép él a böjtről, pedig a helyesen végzett léböjt csodákat képes tenni az emberrel.

  1. Tehermentesíti a testünket és felébreszti szervezetünk öngyógyító erejét!
  2. Megfiatalít és vitalitást ad!
  3. Kitisztítja a bőrt és ránctalanít!
  4. Feszesíti az izmokat és a kötőszöveteket, mérsékli a narancsbőrt!
  5. Segít a megfelelő testsúly elérésében!
  6. Enyhíti többek között az emésztési és a mozgásszervi panaszokat!
  7. Megelőzi és gyógyítja a legtöbb betegséget, ellensúlyozza a civilizációs életmód káros hatásait!
  8. Lendületet és erőt ad a lelki problémák megoldásához!
  9. Segíti a spirituális elmélyülést!
  10. Méregtelenít testi, lelki és szellemi szinten!

Idézetek a böjtről

  • Hippokratész: Aki erős, egészséges és fiatal akar maradni, éljen mértékletesen, eddze testét, lélegezzen tiszta levegőt és kínját inkább böjtöléssel, mintsem gyógyszerekkel gyógyítsa!
  • dr. Otto Buchinger (német orvos, a böjtterápia atyja): A böjt kétségkívül a leghatásosabb biológiai módja a kezelésnek. Egy kés nélküli műtét.
  • Paul Bragg: A böjtölés hozzásegít ahhoz, hogy azzá tedd magad, ami lenni szeretnél. Képessé válunk önmagunk megvalósítására és olyan emberek lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk.
  • Hermann Hesse: Sziddhárta: Mindenkinek van varázsereje, mindenki képes elérni a céljait, ha tud gondolkodni, tud várni és tud böjtölni.
  • Mark Twain: A böjt többet tesz az emberért, mint amit a legjobb gyógyszerek vagy a legjobb orvosok tudnak tenni. Nem egy diétáról beszélek, hanem teljes táplálékmegvonásról. Tapasztalatból mondom.

 

5 tévhit a léböjtről

Sokan azt hiszik, hogy a böjt ártalmas, vagy egyenesen életveszélyes, pedig ezek a hiedelmek legtöbbször csak az információhiányból fakadnak. A böjt hasznosságáról és szükségességéről több ezer éves feljegyzések is vannak.

  1. tévhit: A böjt nem más, mint éhezés.
    Valójában a böjt nem éhezés és nem koplalás. A léböjt egy tudatosan vállalt és előre meghatározott ideig tartó lemondás az ételről azzal a céllal, hogy a szervezet öngyógyító erejét aktivizáljuk. Ha megfelelő módon készülünk fel a böjtünkre, akkor nem kell tartós éhségérzetre számítanunk.
  2. tévhit: Böjt alatt az ember felemészti a saját testét alkotó anyagokat, elsorvasztja az izmait.
    Valójában a böjt alatt először azokat az anyagokat kezdi felhasználni a szervezet, amelyek feleslegesen vannak jelen a testünkben. Pl. többlet fehérje, többlet zsír, lerakódások, korábbi fertőzésekből visszamaradt baktériumtörmelékek, stb. Tekintettel arra, hogy a civilizációs életmód mellett sajnos igen sok ilyen anyag halmozódik fel a testünkben, megfelelő hosszúságú böjt alatt lényegében nem bomlik le a szervezet számára hasznos anyag.
  3. tévhit: Böjt alatt az ember legyengül.
    Valójában a helyesen végzett böjt vitalizál, frissít, és csökkenti az alvásigényt. A böjt alatt kialakuló fáradékonyság átmeneti és a böjt hatására beinduló tisztulási folyamatok következtében alakul ki.
  4. tévhit: A böjttől az ember megbetegszik.
    Valójában a helyesen végzett böjt célja a méregtelenítés, az egészségmegőrzés és a gyógyulás. Ha megfelelően végezzük a böjtöt és utána az ún. böjttörést is, akkor nagyon sokat teszünk az egészségünkért.
  5. tévhit: Böjt alatt az ember nem képes mentális teljesítményre.
    Valójában a böjt növeli a koncentrációképességet és javítja a mentális funkciókat. A tisztulási folyamatok miatt felléphet tompultság, ingerlékenység, vagy kedvetlenség, de ezek átmenetiek és hamar szűnnek.

A Böjt, mint a méregtelenítés csúcsa

A teljes táplálékmegvonás avagy a böjt csodája

Az egyik leghatásosabb, de egyben a legnehezebb méregtelenítő módszer maga a böjt.
Ennél hatékonyabbat még nem találtak fel soha, ez a legősibb és leghatásosabb méregtelenítő mód. Amikor az ember a természetben élt már akkor elleste az állatoktól ezt a gyógyító formát és el is kezdte használni azt.

Akinek van háziállata az megfigyelheti, ha az állat megbetegszik általában nem eszik, egyfajta böjtbe kezd. Régen látta az ember az állatoknál ezt a „gyógyító tevékenységet” és ő is kipróbálta: betegsége idején nem evett és azt tapasztalta, hogy gyorsabban és jobban gyógyul.

„A böjt a betegségek királyi gyógymódja.” Dr. Buchinger
A böjt alkalmazásakor nagyon fontos figyelembe venni bizonyos alapelveket.

  • Az ember csak folyadékot fogyaszt, szilárd táplálékot nem juttat a szervezetbe. Sima csapvízzel nem javasolt a böjtölés, sokkal inkább tisztított vízzel ajánlott.
  • Hosszabb böjtök (3 napnál hosszabb) alatt a bél megfelelő tisztítása kötelező.
  • Keresni kell a kellemes, biztonságos környezetet, ahol zavartalanul böjtölhet. Amennyire csak lehet, szakadjon ki a hétköznapi élet rohanásából, stresszeiből.
  • Böjt alatt a természettel való kapcsolatot nagyon fontos.
  • Szinte minden betegség esetén javasolt a böjt:

A legfontosabbak, amikor javasolt a böjtölés: túlsúlykövérségmozgásszervi panaszok (reuma, köszvény, ízületi gyulladás), legtöbb szív és érrendszeri betegség, vénás és artériás keringési zavarok. Mindenféle gyulladásos és fertőzéses betegségek, allergiás panaszok, asztmatikus betegségek, emésztőszervi problémák, bőrbetegségek, vese, máj zavarai esetén.

Vannak persze ellenjavallatok is:

  • pszichotikus betegségek (skizofrénia és paranoia, pszichiátriai kezelések alatt),
  • táplálkozási problémák (anorexia, bulimia, májcirrózis stb.),
  • áldott állapotban, szoptatás folyamán, komolyabb műtét után 3 hónapig,
  • leromlott, kimerült állapotban,
  • TBC bizonyos esetei
  • pajzsmirigytúltengés esetén
  • májcirrózis esetén
  • a rák végső stádiumában, súlyos szívbetegségek kapcsán. ha az illető nem ért egyet a böjttel. Senkit nem lehet böjtre kényszeríteni.
  • Kemoterápia, sugárkezelés alatt tilos a böjtölés.
  • Gyerekkorban 21 éves korig, amíg a szervezet fejlődésben van.

 „A teljes böjt a jóléti társadalomban feledésbe merült gyakorlat, pedig az összes vallás szokásrendszerében megtalálható. Anélkül, hogy a tudományos okát tudták volna, megérezték, hogy a rendszeres táplálékmegvonási időszakok kitűnő hatással vannak az egészségre.”

Dr. Lablanchi

A böjt típusai

Sok típusa létezik a böjtnek, de nem mindegyiket javasolja a természetgyógyászat.

  • Szárazböjt, ahol folyadékot sem fogyaszt az ember. Ez régen elég divatos volt mára az orvosi megfigyelések kapcsán ez a böjt típus valójában nem a javasolt!
  • Vizes böjt, ahol csak tiszta vizet fogyaszt az ember. Ez sem javasolt teljes mértékben.
  • Tea böjt, ahol csak gyógyteát fogyaszt az ember. A rövidebb böjtök kapcsán ez szóba jöhet.
  • Fehérjeböjt, azaz fehérjementes étrend.
  • Léböjt, amelyet a holisztikus gyógyászat előszeretettel javasol mindenkinek, akinél természetesen nincs ellenjavallat. Ennél a típusnál a víz és a gyógyteák mellett zöldséglevet is fogyaszt az ember. Ez azért fontos, mert böjt alatt, a méregtelenítés hatására a sók formájában lerakódott savak elkezdenek feloldódni és ennek következményeként a szervezet erőteljesen elsavasodik. A zöldséglé nagyon erősen lúgosító hatása pont ezt képes ellensúlyozni, a felszabadult savakat közömbösíti, és azok tisztulását elősegíti. A gyümölcslevek, azért nem javasoltak, mert savasító hatással rendelkeznek, és mint már említettük a böjtnél nagyon fontos a lúgosítás.

Nagyon fontos a böjt végzésekor a lúgosítás mellett a két tisztítószerv (máj és a vese) munkájának segítése is. Egy böjtnapon mindenképpen előnyös, ha a szervezetbe olyan anyagok is bekerülnek, amelyek a máj és a vese munkáját támogatják, valamint a vér tisztulását elősegítik és lúgosítanak.

Ennek tükrében egy teljes böjtnap a következőképpen néz ki:

  • legalább fél liter veseműködését segítő tea bevitele (nyírfalevél, aranyvessző stb.)
  • legalább fél liter májtisztító tea bevitele (ezerjófű, fehérüröm, zsálya stb.)
  • legalább (min.) fél liter zöldség lé. Ezt érdemes legalább háromfelé szétosztani
  • legalább egy liter vértisztító tea elfogyasztása. (csalán, körömvirág, gyermekláncfű)
  • ha ezen felül is akar inni az ember, akkor a tiszta víz jöhet szóba.

 „A szervezetünknek időről időre pihenésre van szüksége, hogy a működése szabályozódhasson, aztán megújult erővel újra teljesítőképes legyen. Böjtölés által az idegen anyagok oldódnak, és a kiválasztó szervek révén kiürülnek vagy elégnek, tehát böjtöljünk.”  Dr. Hanish

Nagyon fontos a minimum három és fél liter folyadék elfogyasztása mindennap. Mivel a böjt alatt szilárd táplálék nem kerül be a szervezetbe, nagyon fontos a bőséges folyadékbevitel, tehát minimum három és fél liter folyadékra szükség van minden nap!

Felkészülés a böjtre

Nagyon fontos, hogy a böjtre felkészítse magát az ember. Ha valaki hosszabb böjtöt akar végezni, akkor a testi felkészítés azt jelenti, hogy fokozatosan, a hosszabb böjt előtti egy-két napban már egy kicsit a táplálkozást egyszerűsíti mind minőségi, mind mennyiségi szempontból.

Hosszabb böjt előtti napon egy gyümölcsnap vagy egy nyers nap javasolt. Így az ember kezdi ráhangolni a szervezetét és kezd megbarátkozni a gondolattal is, hogy pár napig csak folyadékot fog fogyasztani.

„A böjt lehetőséget ad a szervezetnek, hogy megszabaduljon a méreganyagoktól.”  Dr. Bieler

Mérgeződési tünetek

A böjt végzése során (bár de ez minden tisztítókúránál így van) fel kell készülni egy igen kellemetlen jelenségre, a tisztulási tünetek jelentkezésére.

Ezen tünetek jelentkezésekor sok ember megijed és gyorsan befejezi a böjtöt.
Pedig a tünetek előfordulása jó jelnek bizonyul, még akkor is, ha kellemetlenek. Ezek a jelek ugyanis jelzik a lerakódott méreganyagok fellazulását és szervezet azon törekvését, amellyel ezektől próbál megszabadulni.

Az alábbi panaszok léphetnek fel a böjtnél, mint tisztulási tünetek:

  • fejfájás
  • fázékonyság
  • fáradékonyság a vér besavasodása miatt
  • alacsony vérnyomás és alacsony vércukor szint
  • koncentrációs nehézségek, a reakció idő lecsökkenése
  • alvászavarok
  • ingerlékenység, stressz-tűrőképesség csökkenése
  • felerősödhetnek, előjöhetnek a régen elfeledett problémák (pl. bőrbetegségek stb.)

Ilyenkor rengeteg felesleges anyagtól, zsírtól, koleszterintől, sótól, húgysavtól megszabadul a szervezet. Ezen anyagok vérbe kerülve igen heves reakciókat is okozhat: ez maga a méregtelenítési tünet.

Miért gyógyít a böjt?
A böjt legfőbb fiziológiás hatásai:

1. Áthangolja a vegetatív idegrendszert, nyugtató és pihentető hatása van.
2. Az anyagcsere-folyamatokat tehermentesíti.
3. Gyulladáscsökkentő hatású.
4. Méregtelenít és salaktalanít, kiküszöböli a savas lerakódásokat, helyreállítja a szervezet pH-egyensúlyát.
5. Csökkenti a szövetek sótartalmát, ezáltal mindenféle víztöbbletnél, ödémánál, vizenyőnél ajánlott.
6. A böjt közben a felesleges cukor-, zsír- és fehérjeraktárak lebomlanak.
7. Csökkenti a testsúlyt, túlsúly esetén használható.

„A böjtkúra tisztító hatása rendkívüli, alkalmazásával hamar meggyógyulnak a betegségek. E kúra semlegesíti a mérgeket és a salakanyagokat, megtisztítja a szervezetet, és segít az új testszövet felépítésében.”  
Dr. Wearland

  1. Kés nélküli műtétnek is hívják, mert nagyon sok olyan betegség létezik, ahol a műtéti megoldás a bevett szokás, de böjttel is gyógyítható lenne.

Dr. Shelton: „A böjt minden étel megvonását jelenti a víz kivételével. A böjt nem mindig kellemes élmény, de nagyon érdekes és elragadó élmény. A szabadság és könnyűség, amelyben az ember az ételmegvonás ideje alatt van, gyakran képessé teszi arra, hogy felfedezze az élet eddig soha nem álmodott mélységeit.”

Életkor szerinti  javasolt gyakoriság:

  • 21 éves kor fölött, ha az ember makkegészségesnek érzi magát, heti egy nap böjt mindenképpen javasolt. Ez főleg megelőzés céljából, heti egy nap böjtöt jelent, még akkor is érdemes, ha nincs betegség.
  • 42 éves kor fölött akár már heti két nap böjtöt is be lehet iktatni.
  • 63 éves kor fölött, akár heti három nap böjt is javasolt.
  • Ahogy idősödik az ember, annál nagyobb szüksége lenne a böjtre. A kor előrehaladtával az emberi test tisztítószervei elvesztik erejüket, folyamatosan gyengülnek, így egyre több anyag rakódik le a szövetekben.

Rendszeres mozgás
A böjt alatt nagyon fontos a rendszeres mozgás és a légzőgyakorlatok. Ilyenkor a bélben, főleg a vastagbélben és a végbélben a méreganyagok feldúsulnak, ezeknek segíteni kell eltávozni a szervezetből beöntéssel. Nagyon fontos a bőrápolás, ugyanis a bőrön keresztül is beindul a méreganyagok tisztulása, érdemes naponta frottírozni. A megfelelő lelki ráhangolódás is elengedhetetlen. Ez utóbbit támogatni lehet ilyen témájú könyvek olvasásával.

Befejezés, a böjttörés fontossága

A böjtnél nagyon fontosak a rávezető napok, de ugyanilyen fontos a böjt megtörése is. Mindenképpen tilos a böjt megtörése nehéz és nagy mennyiségű ételek fogyasztásával. Ez sok esetben nagyon heves, súlyos reakciókhoz is vezethet. 

 

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

KECSKEMÉTEN!
2019. október 10-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtök esténként
5 alkalmas tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
• Hála, öröm, boldogság
• Kezdeményezés, megvalósítóerő, bátorság
• Önelfogadás, önbecsülés, önszeret
• Célok, értékrend, motiváció
• Bizalom, elfogadás, szeretet

ÚJ VIDEÓ!
2019. szeptember 21-22. (Szo-V), 9-16h
Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

2019. október 5-6. (Szo-V), 10-17h
A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghirdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

2019. szeptember 16-tól, 18-21:30h
– 7 alkalom hétfő esténként
Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Az Enneagram II. tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. december 7-8. (Szo-V), 10-17h
Kétnapos festőtanfolyam, mely segít neked abban, hogy a kezdő lépéseket megtedd az akrilfestés birodalmában.

2019. november 23-24. (Szo-V), 9-16h

2019. augusztus 31. (Szo), 10-17h
Szakadj el a másolástól és fedezd fel egyéni festészeti stílusod!

2019. augusztus 24-25. (Szo-V), 10-17h
Tanuld meg, hogyan fess másolás nélkül egyedi stílusú képet!

2019. augusztus 15. (Cs), 18-21h
2019. augusztus 29. (Cs), 18-21h
2019. szeptember 26. (Cs), 18-21h
2019. október 15. (K), 18-21h
2019. november 7. (Cs), 18-21h
2019. november 14. (Cs), 18-21h
2019. november 28. (Cs), 18-21h
2019. december 12. (Cs), 18-21h

Segítünk Neked jobbá válni abban, hogy bátran szembenézz az új kihívásokkal. Légy egyedi és válj kreatív, alkotó emberré!

Ismerkedj meg a vízfestés alapvető technikáival és fess le bármit, amit csak szeretnél!

Minden festő elkezdte valahol. Ha olajjal szeretnél festeni, kezdd itt!

Készíts minél több egyedi képet olajjal! Szabadítsd fel a benned lévő kreativitást!

Ennek az eszköznek széles a hegye, így a húzott vonalvastagság variálható. A vonal irányával és a hegy tartási szögével szabályozható, hogy milyen vastag vonal kerül a papírra.

A hegyes toll vonalvastagsága attól függ, mekkora erővel nyomjuk rá a papírra. A hajszálvékony vonaltól a több milliméteresig terjed a szélessége. Kiválóan alkalmas folyóíráshoz és díszített betűkhöz.

Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop

A szépírás csúcsa az ecsettel írás. Nagy kézügyességet és kontrollt igényel, cserébe a legyszebb és leginkább élettel teli betűformákat adja.

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
2019. október 9-től, 18-20h
– 7+1 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
A tanfolyam várható indulása: 2020. április
Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
A tanfolyam várható indulása: 2020. február
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

Manifesztum 120. szám – 2019. május-június

  • Magyar királyok és uralkodók – 13. rész: Nagy Lajos
  • A Kína-tanulmány – 2. rész
  • A tudomány téveszméi – 2. rész
  • A szívtáji fájdalomról
  • Pünkösd misztériuma a szellemtudomány fényében
  • Interjú Jorinde Stockmar euritmia tanárral
  • A szerződések mint a kapcsolatok alapja
  • A Szent Korona rejtett üzenete a számok, a formák és az arányok tükrében – 1. rész
  • Mesék

Bővebben…

Kiadványaink

Egészséges életmód alapjai Manifesztum
 

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapj
előadásainkról, kiadványainkról és induló tanfolyamainkról!

Email értesítő feliratkozás
Napfényes Élet Alapítvány (főmenü)

Napfényes Élet Alapítvány