Váradi Tibor: Máté evangéliuma a szellemtudomány fényében

Az ember az idők során eltávolodott Istentől, felebarátaitól és a természettől. Emiatt hiányérzete van, ami aztán keresésben-kutatásban, s végül őszinte törekvésben nyilvánul meg. Az elveszett egység helyreállítására már számtalan tanító hagyott hátra utakat. Ezek egyike a szellemtudomány, amely időről időre megújulva segíti az emberiséget. Célja az egyéni szellem (az ember) visszavezetése a világszellembe (Istenbe), mégpedig az érzékfeletti világok lényeinek és tényeinek a megismerése, megélése és megvalósítása által.

A szellemtudományi megközelítés révén a szent iratoknak olyan igazságrétegei kerülnek napvilágra, amelyek a felszínes és hétköznapi olvasatban amúgy elrejtőznek.

Az emberiség számára íródott szent szövegek egyik gyöngyszeme a Krisztus tanításait magába foglaló négy evangélium, amelyeknek teljesen új és csodálatos mélységei tárulnak fel a szellemi kutatás előtt.

Az evangélium szó jelentése jó hír, örömhír. Művemmel abban szeretnék segíteni, hogy meghalljuk ezt a hírt, megváltozzon általa az életünk, és közelebb kerüljünk valódi önmagunkhoz és Istenhez

Váradi Tibor

2018-08-02T10:51:56+00:00

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

2019. november 30. – december 1. (Szo-V), 9-16h
Az Enneagram haladó tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

KECSKEMÉTEN!
2019. október 10-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtök esténként
5 alkalmas tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
• Hála, öröm, boldogság
• Kezdeményezés, megvalósítóerő, bátorság
• Önelfogadás, önbecsülés, önszeret
• Célok, értékrend, motiváció
• Bizalom, elfogadás, szeretet

KATTINTS IDE AZ INGYENESEN LETÖLTHETŐ
BÖJT-KALAUZÉRT!
(A böjt hatásai – tények és tévhitek)
2019. október 19-23. (szombattól szerdáig), 5 nap / 4 éjszaka
FESTŐI KÖRNYZETBEN, A PILISBEN!
Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

KATTINTS IDE AZ INGYENESEN LETÖLTHETŐ
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGÉRT AZ EGYES
KARAKTEREKRŐL!
2019. szeptember 21-22. (Szo-V), 9-16h
Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

KATTINTS IDE AZ INGYENESEN LETÖLTHETŐ
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGÉRT
A SAJÁTMESE MÓDSZERRŐL!
2019. október 5-6. (Szo-V), 10-17h
2019. november 23-24. (Szo-V), 10-17h
A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghirdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

2019. szeptember 16-tól, 18-21:30h
– 7 alkalom hétfő esténként
Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Az Enneagram haladó tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. december 7-8. (Szo-V), 10-17h
Kétnapos festőtanfolyam, mely segít neked abban, hogy a kezdő lépéseket megtedd az akrilfestés birodalmában.

2019. október 26-27. (Szo-V), 10-17h
Ismerkedj meg a vízfestés alapvető technikáival és fess le bármit, amit csak szeretnél!

2019. november 7-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtökönként
Ennek az eszköznek széles a hegye, így a húzott vonalvastagság variálható. A vonal irányával és a hegy tartási szögével szabályozható, hogy milyen vastag vonal kerül a papírra.

MÁR MISKOLCON IS!
MISKOLCON: 2019. október 26-27. (Szo-V), 9-16h
BUDAPESTEN: 2019. november 23-24. (Szo-V), 9-16h
Lenyűgöznek a piramisok? • Érdekelnek az ősi szimbólumok összefüggései? • Szívesen elmélyülnél érdekes szerkesztésekben? • Különleges testeket építenél? • Milyen titkokat rejt egy egyszerű forma? • Hogyan fedezhető fel a geometria titkos nyelvezete? • Mi a jelentősége egy alakzatnak?
Szimbólumokról és jelentésükről különleges megközelítésben…

2019. október 15. (K), 18-21h
2019. november 7. (Cs), 18-21h
2019. november 14. (Cs), 18-21h
2019. november 28. (Cs), 18-21h
2019. december 12. (Cs), 18-21h

Szakadj el a másolástól és fedezd fel egyéni festészeti stílusod!

Segítünk Neked jobbá válni abban, hogy bátran szembenézz az új kihívásokkal. Légy egyedi és válj kreatív, alkotó emberré!

Tanuld meg, hogyan fess másolás nélkül egyedi stílusú képet!

Minden festő elkezdte valahol. Ha olajjal szeretnél festeni, kezdd itt!

Készíts minél több egyedi képet olajjal! Szabadítsd fel a benned lévő kreativitást!

A hegyes toll vonalvastagsága attól függ, mekkora erővel nyomjuk rá a papírra. A hajszálvékony vonaltól a több milliméteresig terjed a szélessége. Kiválóan alkalmas folyóíráshoz és díszített betűkhöz.

Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop

A szépírás csúcsa az ecsettel írás. Nagy kézügyességet és kontrollt igényel, cserébe a legyszebb és leginkább élettel teli betűformákat adja.

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
2020. február 5-től, 18-20h
– 8 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
2019. október 9-től, 18-20h
– 7+1 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Manifesztum 121. szám – 2019. szeptember-október

  • Magyar királyok és uralkodók – 10. rész: Mária és Zsigmond
  • A tudomány téveszméi – 3. rész
  • …és ne vígy minket kísértésbe… – a Miatyánk egy sorának újrafordításáról
  • Gyermekkori sérüléseink gyógyítása – Az anyaseb
  • A két korona: Szent Maximilian Kolbe élete – filmajánló
  • Michael-impulzus a tudati lélek korában –Szent Mihály ünnepe a szellemtudomány fényében, 2. rész
  • A Szent Korona rejtett üzenete a számok, az arányok és a formák tükrében – 2. rész
  • Posztromantikus stressz-szindróma – Mit tehetsz, ha kihűlni látszik a szerelem?
  • A döntés a Te kezedben van – könyvajánló
  • Az emésztés és a depresszió
  • Mese: A rozsdás lovag

Bővebben…

Kiadványaink

 

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapj
előadásainkról, kiadványainkról és induló tanfolyamainkról!

Email értesítő feliratkozás
Napfényes Élet Alapítvány (főmenü)

Napfényes Élet Alapítvány