Váradi Tibor: Lélektől lélekig – A harmonikus párkapcsolat titkai

Ízelítő a témákból:

  • Hogyan találhatom meg az ideális párom?
  • Mit lehet tenni annak érdekében, hogy megmaradjon a kölcsönös szeretet és bizalom egymás felé?
  • Mi a harmonikus párkapcsolat hét aranyszabálya?
  • Hogyan érthetem meg jobban a partnerem?
  • Miért romlik meg a viszonyom azzal, akit valaha a legjobban szerettem?
  • Hogyan lehet megelőzni, hogy válságba jusson a kapcsolatunk?
  • Hogyan tud megújulni a párkapcsolatom/házasságom?

„Az ember alapvetően társas lény, ezért életét nagymértékben meghatározzák a kapcsolatai. Ezek közül az egyik legfontosabb a párkapcsolat: azzal a személlyel való kapcsolatunk, akit társul választunk, akivel összekötjük az életünket, aki hitvesünkként ott van velünk a mindennapokban.
A párkapcsolat nagyon fontos kérdéseket vet fel az ember számára. Azt mondhatnánk, hogy szembesít minket az élet összes kihívásával: például hogy miként kezeljük az érzelmeinket, hogyan osszuk meg egymással a gondolatainkat, milyen módon engedjünk szabad áramlást a bennünk lévő szeretetnek és hogyan legyünk odaadóak a másik ember felé. A harmonikus párkapcsolaton belül megszületik a szavak nélküli kommunikáció, amely szívtől szívig, lélektől lélekig ér.”

Váradi Tibor

Megtekintés a Webáruházban

 

Tartalom

Előszó

Kölcsönös érdeklődés, elismerés, bizalom

  • A párkapcsolat nyújtotta lehetőségek
  • A belső út és a párkapcsolat
  • Erósz és Pszükhé
  • Ébredés egymás lényén
  • Intimitás, lelki lemeztelenedés
  • A harmonikus párkapcsolat három alappillére
  • A kapcsolat gyógyítása

A kapcsolatteremtési nehézségek főbb okai

  • Kapcsolatteremtési nehézségek
  • A párválasztás neurotikus okai
  • Hasonlóságok és különbségek

A párkapcsolat hét aranyszabálya

  • A párkapcsolat aranyszabályai

Fantompartner és egyéb párkapcsolati problémák

  • A párkapcsolati kiteljesedés három akadálya
  • A harmonikus párkapcsolat megszületését hátráltató tényezők

A női és a férfilét közötti különbségekről

  • A férfiak és nők közti különbségek
  • Testi szint
  • Lelki szint
  • Magyar írók gondolatai a nemek közti eltérésekről

A párkapcsolat öt oszlopa

  • A párkapcsolat öt oszlopa
  • Az ego mentális sémái
  • A mentális sémák átalakítása
  • Az intimitás titkai
  • Az intimitás csendje
  • Az intimitás további ismérvei
  • Párkapcsolati diagnózis

A helyes konfliktus­kezelés alapjai

  • A konfliktusok lehetséges okai
  • A konstruktív vitatkozás és a destruktív veszekedés jellemzői
  • Női és férfi típusú veszekedés
  • Megoldási lehetőségek a férfi számára
  • Megoldási lehetőségek a nő számára

Párkapcsolati játszmák és feloldásuk lépései

  • Három fő kapcsolati forma
  • Kapcsolati játszmák
  • Tipikus játszmák
  • A kapcsolatrendezés hét további területe

Az üldöző, az áldozat és a megmentő

  • A játszmák jellemzői
  • A drámaháromszög jellemzői
  • Pszichográfia és a sorskönyvi szerepek
  • Szerepváltások
  • A játszmákból való kilépés
  • Az autonómia-háromszög
  • Gyógyulás az áldozati szerepből
  • Gyógyulás az üldöző szerepből
  • Gyógyulás a megmentő szerepből

Félelem és szeretet a párkapcsolatban

  • Félelem a magánytól
  • A félelem- és szeretetorientált élet
  • A párkapcsolat „mérgeződési fázisai”
  • Magány és egyedüllét
  • Boldogság és teljesség
  • Öt további aranyszabály

Gyógyulás a társfüggőségből

  • A függőségről általában
  • A függőség mint pótlék
  • A függőség három szakasza
  • A társfüggőség
  • Függőség és szeretet
  • A társfüggőség főbb jellemzői
  • Egyéb jellemzők
  • Megoldási lehetőségek
  • A gyógyulás útjának egyes lépcsőfokai

Függelék 
Felhasznált és ajánlott irodalom

Ajándék online videóval!

Kiadványaink kedvezményesen megvásárolhatók webáruházunkban (webaruhaz.napfenyes.hu)
vagy személyesen belvárosi irodánkban!
2018-08-08T10:34:51+00:00

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

2019. április 13. (Szo), 9-17h
A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

2019. február 18-tól, 18-21h
– 7 alkalom hétfő esténként
Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

BETELT! 2019. március 9. (Szo), 9-17h
Az Enneagram II. tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

4 alkalmas gyakorlati tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
Bátorság, megvalósítóerő, belső harcos • Célok, motiváció, értékrend • Önbizalom, magabiztosság, bizalom • Pénz, siker, hivatás • Elengedés, elfogadás, önelfogadás • Szabadság, függetlenség, tudatosság • Öröm, játék, spontaneitás – a Belső Gyermek gyógyítása

A NAPFÉNYES GYÓGYKÖZPONTBAN!
Ízelítő a témákból:
A természetes táplálkozás alapjai, méregtelenítő módszerek • A légzés hatalma – légzőgyakorlatok és hatásaik • Gerincpanaszok megelőzése és gyógyítása • Pszichoszomatika és stresszoldás – a betegségek lelki háttere • Vizuális diagnosztika – a betegségek jelei testünkön

ÚJ TANFOLYAM!
A 4 alkalmas tanfolyamon elméleti és gyakorlati formában is foglalkozunk a párkapcsolatokkal, többek között az alábbi területeket érintve:
Kommunikáció • Konfliktuskezelés • Párkapcsolati játszmák • Drámaháromszög • Társfüggőség, intimitáskerülés • Bizalom és szabadon hagyás • Önismereti gyakorlatok • Nyitottság és őszinteség

ÚJ VIDEÓ!
Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghírdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. április 7. (V), 10-17h
Szakadj el a másolástól és fedezd fel egyéni festészeti stílusod!

2019. május 4. (Szo), 10-17h
Segítünk Neked jobbá válni abban, hogy bátran szembenézz az új kihívásokkal. Légy egyedi és válj kreatív, alkotó emberré!

2019. március 30-31. (Szo-V), 10-17h
Ismerkedj meg a vízfestés alapvető technikáival és fess le bármit, amit csak szeretnél!

2019. április 27-28. (Szo-V), 10-17h
Tanuld meg, hogyan fess másolás nélkül egyedi stílusú képet!

2019. május 26. (V), 10-17h
Készíts minél több egyedi képet olajjal! Szabadítsd fel a benned lévő kreativitást!

2019. március 26-tól, 18-20h
– 5 alkalom kedd esténként
A szépírás csúcsa az ecsettel írás. Nagy kézügyességet és kontrollt igényel, cserébe a legyszebb és leginkább élettel teli betűformákat adja.

2019. március 2-3. (Szo-V), 10-17h
Kétnapos festőtanfolyam, mely segít neked abban, hogy a kezdő lépéseket megtedd az akrilfestés birodalmában.

BETELT! 2019. február 12-től, 18-20h
– 5 alkalom kedd esténként
A hegyes toll vonalvastagsága attól függ, mekkora erővel nyomjuk rá a papírra. A hajszálvékony vonaltól a több milliméteresig terjed a szélessége. Kiválóan alkalmas folyóíráshoz és díszített betűkhöz.

2019. február 14. (Cs), 18-21h
2019. február 28. (Cs), 18-21h
BETELT! 2019. március 28. (Cs), 18-21h
2019. április 4. (Cs), 18-21h
2019. április 18. (Cs), 18-21h

Minden festő elkezdte valahol. Ha olajjal szeretnél festeni, kezdd itt!

Ennek az eszköznek széles a hegye, így a húzott vonalvastagság variálható. A vonal irányával és a hegy tartási szögével szabályozható, hogy milyen vastag vonal kerül a papírra.

Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop


Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

Manifesztum 118. szám – 2019. január-február

  • Majommá tett emberiség – Avagy az evolúcióelmélet kritikája 3. rész
  • (Improvizációs) Színház az egész világ – életvezetési tanácsok az impró segítségével
  • Drámamentes fegyelmezés – A kapcsolódás ereje 1. rész
  • Soha nem késő (filmajánló)
  • A hit és az ész kapcsolata a teológia és az antropozófia tükrében
  • Inzulinrezisztencia – az akadémiai és az antropozófus orvoslás szempontjai
  • A változókor könnyebben
  • Magyar királyok és uralkodók 11. rész – Szent királyok nemzetsége
  • Régi mesék mai üzenetei: A világszép Nádszál kisasszony – A helyes hozzáállás meséje
  • Olyanok, mint a hó – Siegwart Knijpenga meséje

Bővebben…

Kiadványaink

Egészséges életmód alapjai Manifesztum
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapjon
előadásainkról, kiadványainkról, induló tanfolyamainkról!

Email értesítő feliratkozás
Napfényes Élet Alapítvány (főmenü)

Napfényes Élet Alapítvány