Az ősi tanítások szerint az ember mint szellemi lény valamikor a létezés középpontjában volt, egységben az Abszolútummal. Ebből a centrumból azonban kisodródott a létezés perifériájára, s elfelejtette, honnan jött, hová tart, és ki is ő valójában. Az egységből a kétségbe, a kettősségek világába esett. Az egységbe való visszatérés csak az egészséges ember számára lehetséges. EGÉSZ-ségünk alapja pedig a létezés minden területével való szeretetteljes harmónia és összhang: önmagunkkal és embertársainkkal, a természettel és a természetfelettivel.

A különféle vallások és szellemi áramlatok azért keletkeztek, hogy az embert visszavezessék az Ősforráshoz, a Végső Okhoz. Ennek útját-módját tanították az emberiség nagy vallásalapítói, mesterei és beavatottjai. Mivel sokfélék vagyunk, sokféle út létezik. Ezek egyike a szellemtudomány útja, amely a mai kor emberének szól, és képes őt visszavezetni az egységbe.

A könyvben kifejtésre kerülő legfőbb témák:     

  • Földfejlődés és emberiségfejlődés
  • Az ember és a világ felépítése
  • Karma és reinkarnáció
  • Angyalok és ellenerők
  • Beavatás és megvilágosodás   

A szellemtudomány az a megismerési út, amely a szellemi igazságok megértése, megélése és megvalósítása által elvezeti az embert valódi önmagához, belső lényegéhez, amelynek segítségével képes visszatérni az isteni teljességbe. Ennek az útnak az alapvető tanításait és gyakorlatait ismerteti e könyv.

Váradi Tibor

A szerző

Napfényes Élet Alapítvány

Napfényes Élet Alapítvány

Alapítványunk non-profit alapon, közhasznú tevékenységet folytat. Célunk az emberek testi lelki- szellemi harmóniájának elősegítése. Ennek érdekében előadásokat, táborokat és tanfolyamokat szervezünk (pl.: Természetes életmód alapjai, Szellemtudomány alapjai és haladó tanfolyam). Váradi Tibor (vallásbölcsész, természetgyógyász) előadásait minden héten több száz ember látogatja, ezekről felvételeket készítünk, és közreadjuk azokat audio kazettákon, DVD-n és CD-n.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó cikkek