Lapozás témakörön belül: « ElőzőKövetkező »Lapozás dátum szerint: « ElőzőKövetkező »
Szellemtudomány    /    Az évkör ünnepei a szellemtudomány fényében

1010.

Váradi Tibor:
Pünkösd misztériuma – a közösségi lét titkai

2024-05-15   •   Villányi úti Konferenciaközpont (Bp.)   •   87 perc
• a Szentháromság a kereszténységben
• a Szentlélek megnyilvánulásai a Biblia alapján
• a Szentlélek nevei és jelképei
• a Szentlélek befogadásának három fokozata és következményei
• a „Praklétosz” jelentései
• a szociális szív jelentősége
• ami a szociális szívet gyengíti, illetve erősíti
• az apostolok „elalvása” és „felébredése”
• Krisztus kapcsolata az emberrel
• új lehetőség az ember számára: ébredés egymás lelki-szellemi lényén
• a szellemi-vallási élet megújítása a michaeli korban
• új tanítások és új kultuszok a Szent Szellem korában
• a közösség szellemi lénye
• pünkösdi élmény és a keresztény beavatás
• találkozás a Nap-lénnyel régen és ma
• az „egymás”-igék jelentősége a Bibliában
• „Viseljétek el egymást szeretettel!” – az Efezosz 4:2–3. versek értelmezése
• pünkösdi kérdések
• Pünkösd ünnepének öt fő aspektusa

Előadás rendelése Webáruházunkból


« Vissza

További előadások az alábbi témakörökben:

Természetgyógyászat:

Az egészséges táplálkozás    •   Az öngyógyítás ábécéje - az egészségünk alapjai A-Z-ig    •   Glandoterápia - mirigyeink erősítése és gyógyítása    •   Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai    •   Ortomolekuláris medicina - gyógyítás vitaminokkal és nyomelemekkel    •   Természetgyógyászat (vegyes)    •   Tisztítókúrák

Szellemtudomány:

"Isten, áldd meg a magyart..." - gondolatok a magyarság múltjáról, jelenéről, jövőjéről    •   „Az Ige testté lett”    •   A "Névtelen szellem" tanításai a szellemtudomány fényében    •   A csakrák működése és fejlesztése a szellemtudomány fényében    •   A halál mint szellemi születés    •   A művészet missziója a szellemtudomány tükrében    •   A szellemtudomány alapjai    •   Asztrológia - Asztroszófia    •   Az évkör ünnepei a szellemtudomány fényében    •   Beavatás és megvilágosodás    •   Érzékitől az érzékfelettihez    •   Ezoterikus kereszténység    •   Földfejlődés és emberiségfejlődés a szellemtudomány fényében    •   Hét titok a szellemtudomány fényében    •   Isteni erények a szellemtudomány fényében    •   Kérdezz - Felelek    •   Láthatatlan segítőink    •   Michael-impulzus a tudati lélek korában    •   Önismeret és pszichológia    •   Önmagunk valódi megismerése és átalakítása a szellemi úton    •   Reinkarnáció és karma    •   Spirituális zoológia - az emberiség és az állatvilág kapcsolata    •   Szellemi gyakorlatok    •   Szellemtudomány (vegyes)    •   Szellemtudományos antropológia - az ember valós megismerése    •   Szent Grál és Szent Korona    •   Világvallások a szellemtudomány tükrében