„A gondolkodás isteni ajándék.
A használata teszi számunkra áldássá vagy átokká.”

A gondolkodásunk nagy adomány, ez tesz minket emberré, ugyanakkor sok esetben szenvedéseink forrása is. A helytelen gondolatok könnyen megkeserítik az életünket. Ebben a cikksorozatban bemutatom azt a tizenkét tipikus irracionális gondolatot, mely leginkább kerékkötője nyugodt, kiegyensúlyozott életünknek.

Működési alapelv

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy valamely helyzetben megsértődtünk, felkaptuk a vizet, vagy megbántódtunk. Általában a másikat okoltuk a kellemetlen érzésért. Hiszen ő volt az, aki megsértett, megbántott, feldühített. Azzal, amit tett vagy mondott, mert az a tett, mondat egyszerűen felháborító. Biztos, hogy a másik hibás a mi rossz hangulatunkért? Nézzük meg az eseményeket egy kicsit más nézőpontból is! Bármely látott, hallott dolog, mint puszta információ jut el hozzánk. Az érzékelésünk nem minősíti az eseményeket. A hangrezgések, a formák mozgása, a tárgyak megváltozása magunk körül önmagában teljesen semleges inger. Attól válik benyomássá bennünk, hogy elkezdjük használni a gondolkodásunkat, és értelmet fűzünk az észlelt történésekhez. Eldöntjük – szó szerint -, hogy ez az esemény szimpatikus számunkra, avagy sem. Eldöntjük, hogy helyes-e a mi értékrendszerünkben, avagy nem. Ezután a végeredménynek megfelelően reagálunk: születik egy érzés és egy szándék.

Világítsuk meg egy konkrét példával. A barátunk megígéri, hogy elvégez valamilyen számunkra fontos dolgot. Ám elfelejti ezt megtenni. Mi pedig nagyon dühösek leszünk rá ezért, hiszen tudta, hogy ez nekünk annyira fontos, miért nem figyelt jobban, nem is törődik velem, hogy képzeli, hogy így kiszúr velem, stb. kezdetű mondatok tömege jelenik meg tudatunkban. Pedig valójában saját magunkat mérgesítettük fel.

Ő nem végezte el, amit megígért.

    =>

Mi úgy gondoltuk, ő nem tehet ilyet. (elvárás!)

    =>

Dühösek lettünk, mert nem az elvárásunknak megfelelően alakultak a dolgok.

 
Amit ő tett, az a mi gondolatkörünkben vált negatívvá. A mi szűrőnk értelmezte dühítőnek. Lehet, hogy hibázott, de mi semmilyen alapon nem várhatjuk el tőle a helyes, avagy a számunkra tetsző cselekvéseket.

A tizenkét irracionális gondolat kiinduló pontja lehet hasonló negatív szituációknak. Olyan szűrők ezek, melyek érzelmi kimozdulást okoznak és a legtöbbünk elég gyakran használja őket.


1. „Csak akkor vagyok értékes ember, ha szeretnek és elfogadnak.”

Vagyis mások véleménye, ítélete alapján döntöm el, milyen is vagyok valójában. Ha valaki ferde szemmel néz rám, azt hiszem, rosszat csináltam, ha pedig rám mosolyog, akkor úgy gondolom, jó vagyok. De tulajdonképpen miért is életbevágó nekem mások véleménye? Az ő gondolata talán varázserejű, és hirtelen mélyreható lelki változásokat tud okozni bennem? Értéktelenné válok az ő szava nyomán? Az, hogy valaki szeret avagy elfogad, az őt minősíti, nem engem. Az ő problémája, ha nem fogad el engem, nem az enyém. Én önmagamtól vagyok értékes ember, születésemtől fogva „jár nekem” az önelfogadás és az önszeretet. Miért helyeznék bárki mást önértékelésem tekintélyévé? A többi ember tanácsa, véleménye segítségül szolgálhat önmagam alakításához, de végülis nekem kell önmagammal folyamatosan együtt élnem. Ezért érdemesebb elfogadásomat magamra bízni, és nem másokra.

Krisztus így szól:
„Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden hazugságot mondanak ellenetek én érettem.”
Máté 5,11

A szellemi úton járó ember számára elengedhetetlen, hogy belülről származzon az önbecsülése. A környezet nem feltétlenül lesz oda meg vissza az örömtől, hogy családtagja, barátja valamilyen ismeretlen, gyanús hóborttal kezdett el foglalkozni. Sőt erre még időt, energiát és pénzt is áldoz. Nem várhatom el tőlük, hogy megértsenek, és velem együtt lelkesedjenek. Ha egész lényemmel választottam ezt az utat, akkor senki rosszallása el nem tántoríthat róla. Nem válhatok olyan maggá, mely tövisek közé hull, ott kinő, de ez utóbbiak megfojtják.

 
2. „Tökéletesnek és hibátlannak kell lennem, mielőtt megelégedhetnék magammal. Hibákat elkövetni szörnyűség, és hitványságon bizonyítéka.”

Csak az nem téved, aki nem él. A tökéletesség felé vezető út minden lépése tökéletes, mint ahogyan az ember minden életszakaszában egyformán megfelelő, akár gyerek, akár felnőtt, akár aggastyán, amennyiben azt éli meg, ami aktuálisan ő.

Ez az irracionális gondolat figyelmen kívül hagyja a félig üres pohár félig tele részét. Hiányzik belőle a pozitivitás, vagyis a mindenben jót keresés. Még a legnagyobb tévedéseink, bukásaink következményeiben is van valami jó! Az ember nem tud olyan hibát elkövetni, amitől ne lenne tovább. Lehet, hogy kellemetlen, de nem a világ vége. Maximum a saját énképünk törik össze, és rádöbbenünk, hogy nem azok vagyunk, akinek hittük magunkat; és ebben rejlik a kulcs a továbblépésre. Közelebb kerülök önmagamhoz. A folytonos önbecsapás sokkal pusztítóbb, mint a felismeréséből származó döbbenet. Hasznosabb a hibáinkat kikutatni, és miközben törekszünk a megváltoztatásukra, vegyük észre, milyen jót lehet kihozni belőlük. A feledékenység például rászoktathat a rendszerességre, alaposságra, figyelemre. Így végeredményben sokkal több pozitív erénnyel fogok rendelkezni. A hiányosságok őszinte felvállalása tesz minket igazán naggyá.

Krisztus mondja:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő gyengeségedben lesz teljessé.”
Pál második levele a Korinthusbeliekhez 12,9


3. „Könnyebb elkerülni a felelősséget, a nehéz helyzeteket, mint szembenézni velük. Hagyjuk későbbre a munkás dolgokat! Ha nem törődöm velük, majd csak elmúlnak.”

Az élet valóban sokak számára szép, csodálatos, és tele van örömökkel. Ennek megéléséhez azonban nincs szükség a nehézségek elkerülésére. „Könnyelműen élni könnyű – egy darabig.” A megoldandó feladatok nem tűnnek el az idővel, csak gyarapszanak. Minél régebben történt valami, annál nehezebb kijavítani. Ha élem a hétköznapok világát, és találkozva a szellemi úttal szeretném elkezdeni azt, akkor ez erőfeszítéseket kíván tőlem. Ha csak eljárok előadásokra, találkozok és beszélgetek hasonló gondolkodású emberekkel, ezzel a dolog kellemes oldalát élem. Elengedhetetlen, hogy mindemellett tanuljak, törődjek a családommal, az otthonommal, a fizikai testemmel, pénzt keressek, takarítsak, rendben tartsam a dolgaim, és ápoljam a kapcsolatot a környezetemben lévő, spirituális úton tudatosan nem járó emberekkel. A szellemi útra nem lehet menekülni a hétköznapi nehézségek elől. Azok megoldása továbbra is természetes részét kell, hogy képezze életünknek, sőt még nagyobb felelősséggel: tudatosan kell végeznünk. Megtanulom, hogy ezáltal csiszolódok, semmi sem véletlen.

Krisztus tanítja:
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és kövessen engem.”
Lukács 9,23


4. „Minél előbb és minél gyorsabban meg kell találni a megoldást a nehézségekre, méghozzá a tökéletest. Csak akkor lehet lépni.”

Nehezen viseljük el a feszültséget, amit egy konfliktushelyzet megléte okoz bennünk. Azonnal megoldást akarunk, hogy a kellemetlen érzéseket elkerüljük. Miért hajtjuk magunkat? Hajlamosak vagyunk akár a rossz döntésekbe is belemenni, hogy végre kiutat találjunk a kényes szituációból. A fájdalom- és nehézségkerülő kultúránk újabb terméke ez. Kényelmesebb bevenni egy tablettát a fájdalom ellen, mint kikutatni az okát és életünkön változtatva érni el valós eredményeket.

Gyakran ehhez a gondolathoz a halogatás társul. A hibázástól való félelmünkben nem merünk dönteni, míg minden oldalról meg nem vizsgáltuk a problémát. Felhívom az érintettek figyelmét arra, hogy nincs tökéletes megoldás. Mivel emberek vagyunk – és nem tökéletesek -, ezért nem vagyunk képesek tökéletes megoldásokra sem. Viszont lehetőségünk van, sőt kötelességünk a helyzetből a legjobbat kihozni. Azonban erre a lépésre nem várhatunk örökké. Az idő könyörtelen, nincs tekintettel ránk és elképzeléseinkre. Egy-egy helyes döntés meghozatalára nem kapunk életnyi időket. Fel kell mérni a szituációt, a lehetőségeket, a képességeinket, és lépni. Lehet, hogy nem ez lesz a legjobb megoldás. Lehet, hogyha rászánnánk még öt percet, akkor helyesebb döntést hozhatnánk, de ezt nem tudhatjuk. Az is igaz lehet, hogy az öt perc késés súlyosabb negatív következményekkel jár, mint a most meghozott nem legideálisabb. Néhol fejest ugrunk az ismeretlenbe, néhol pedig szőrszálhasogatva, az alaposság erénye mögé bújva nem merjük felvállalni a hibázás lehetőségét. Sem a túl gyors, sem a túl lassú reakció nem vezet helyes megoldáshoz. Törekedjünk ezért a középútra.


5. „A világban sok gonosz, rossz ember van, akiket ki kell gyógyítani ebből oly módon, hogy megbüntetjük őket. Ez az egyedüli járható út.”

Nem érdemes általánosítani. Az emberek nem rosszak vagy jók, hanem vannak jó, illetve rossz cselekedeteik. Minden emberben vannak jó tulajdonságok, és csinál pozitív dolgokat. A büntetés nem segíti elő a pozitív cselekedeteink gyarapodását, és nem tudja megváltoztatni a rossz szokásainkat sem. Szent Ágoston szavaival élve: „A bűnt gyűlölni kell, a bűnöst szeretni.” A büntetés ellentmond a szeretet parancsának. A szeretet az az erő, mely átalakítani képes. A megbocsátás az egyik legnagyobb emberi erény. Hatékonyabb módszer a világ jobbá tételére, mint a bosszú. A büntetés még további fájdalmakat szül, mely újabb agresszivitásban vezetődhet le. Lehet átmeneti sikereket elérni büntetésekkel, de a valós, a belsőből kiinduló változástól ezáltal még távolabb kerülünk. A gyerekek, kamaszok lázadó szellemének a büntetésre adott gyakori válasza a „csak azért is”. Vagy, ha meg is alázkodik, az agresszív érzések, frusztráció elfojtódik és betegségekben talál kiutat. Más szituációkban, ahol a fiatal kerül hatalmi pozícióba, kiéli ezeket. Félelemre és rettegésre nem lehet nevelést alapozni. A szép és szeretetteli szavak, a megbocsátás és a példamutatás hosszú távon egészséges felnőtté érleli a gyereket. Az agresszív reakciók, a büntetés, a bosszúállás arra utalnak, hogy még nem nőttünk fel. Inkább játékkal oldjuk a negatív megnyilvánulásokat. Legyünk bölcsek, és bocsássunk meg. Lássuk be: a magunk emésztése és a dühöngés nem segíti elő a pozitív változást! Jézus Krisztus példája lebegjen a szemünk előtt, aki a kereszten azt mondta:

„Bocsáss meg nekik, Uram, nem tudják, mit cselekszenek.”
Lukács 23,34

[megjelent-manifesztum szam=14]
 
 

Manifesztum 14. szám

2001. október

manifesztum14

Ára: 500 Ft

Összes Manifesztum »

 

2. rész

 

Az előző számban öt irracionális gondolatról írtam, melyek rendszeresen keserítik életünket. Alább következik a folytatás:


6. „Egyszerűen elviselhetetlen, ha nem az történik, amit én akarok. Az élet igenis legyen fair.”

Tényleg, hogy képzeli a világ, hogy nem az elvárásunknak megfelelően zajlik? Meg meri engedni magának, hogy másképp történjen, mint ahogy elterveztük? Azt hiszem, ezt senki sem gondolja komolyan. Mégis az esetek nagy részében kimozdulunk az egyensúlyunkból, ha a dolgok nem elképzeléseink szerint alakulnak. Ezekben a helyzetekben tudatosítsuk magunkban, hogy vágyaink, törekvéseink csak számunkra tűnnek a leghelyesebbnek (vagy számunkra sem), ezért nem kényszeríthetjük rá senkire az akaratunkat, hogy a mi kedvünkért meggyőződése ellen cselekedjen. Mindenki élhet a saját szabadságával, tehet, amit jónak lát. Senkitől sem várhatjuk el, hogy a mi szájízünk szerint viselkedjen. Nem vagyunk mindentudó lények, így nem látjuk át, mi mozdítja előre a világot. Sőt egoizmusunk folyamatosan beszennyezi szándékainkat. De tegyük fel, éppen tényleg helyes irányba haladunk, és mégis akadályba ütközünk. Pontosan az bizonyítja a helyes cél felé haladásunkat, ha el tudjuk fogadni az akadályt. Isten is szabadon hagyó, ő ismeri igazán, mi lenne helyes, mégis megengedi, hogy akár annak ellenében cselekedjünk. Isten semmit sem vár el tőlünk, nekünk adja szeretetét és bölcsességét, éljünk vele belátásunk szerint. És, ha Ő, akinek egyáltalán joga lehetne elvárni valamit, hiszen Ő általa létezünk, nem támaszt elvárásokat, szabadon enged, akkor mi, emberek miért keserítjük meg életünket elvárásokkal? Jézus Krisztus, Isten fia is lemondott saját kívánságáról, s az Ő példáját kéne követnünk: „Atyám, vedd el tőlem ezt a keserű poharat, de mindemellett ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd.”


7. „Az érzelmeinket és ezek zavarait külső események okozzák, ezért alig, vagy egyáltalán nincs befolyásunk rájuk. A többi embert és a világot kell rávenni arra, hogy szépen bánjanak velünk, hogy boldogok legyünk.”

Így megfogalmazva teljesen egyértelmű, hogy irracionális. Hogyan lehet az, hogy a felidegesíteni, dühíteni, stb. kifejezések léteznek? Az érzelmi életünkért csakis mi vagyunk felelősek. A külvilág befolyása akkora lesz ránk, amennyit megengedünk neki. Ha nem akarjuk, nem fognak zavart okozni bennünk környezetünk eseményei. Belsőnk történéseit mi irányítjuk. Ahogy Krisztus tanítja: „A test világa a szem, ha a szemed ép, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, egész tested sötét lesz.”

Képesek vagyunk bebeszélni magunknak, hogy a boldogságunk forrása kívül keresendő: például tárgyakban vagy személyekben. Ez a fajta ragaszkodás önállótlanná tesz minket. Függőség alakul ki. Ezután pedig belép a „nélkülözhetetlen” tárgy, személy elvesztésétől való félelem. Senki ne higgye, hogy mentes ilyen érzelmektől. Ragaszkodhatunk tárgyhoz: lakás, autó, ékszer, ruhák, stb., személyhez: szülő, gyerek, partner, stb. állathoz vagy növényhez is. Függeni tudunk a testi alkatunk jelenlegi állapotától, vagy éppen valamely ideáltól. Függhetünk egy vallási, politikai nézettől, társadalmi pozíciótól, életmódtól, foglalkozástól, hivatástól, lelki élményektől, sikerektől bármely téren. Képességeinkhez is ragaszkodhatunk, például írói vénánkhoz, vagy jó megérzéseinkhez. Pozitív és negatív tulajdonságaink is lehetnek ragaszkodásunk tárgyai. Tulajdonképpen ilyenkor saját magunkat azonosítjuk ezzel a függéssel, illetve annak tárgyával, így ha elveszítjük, azt éljük meg, hogy mi vesztünk el. A szellemi úton járó ember egyik fontos feladata egyre önállóbbá válni. Az önállóság magában foglalja az érzéseink, gondolataink és szándékaink külvilágtól való függetlenségét is. Fokozott figyelmet kellene fordítanunk erre a területre. Az elolvasott vagy meghallgatott tanítás csak akkor lesz a részünk, ha megértjük és szívünkkel is áthatjuk. Ha ez hiányzik, vagy csak az egyik van jelen, akkor függővé válhatunk a kísértőktől. A csak fejben létező tanítás szeretetlen cselekvéseket eredményez, a csak szívben lévő pedig balgákat.


8. „Elengedhetetlen, hogy a veszélyes és fenyegető helyzetek állandóan foglalkoztassanak, mert így óvhatjuk meg magunkat a meglepetésektől, és csírájában fojthatjuk el a problémákat. Jobb félni, mint megijedni!”

Épp az ellenkezője történik. A folytonos aggályoskodás egyre idegesebbé tesz. Ahelyett, hogy megoldásokat találnánk a felmerülő problémákra, egyszerre akarunk tíz-húsz más, jelen nem lévő, csupán potenciális (vagy még az sem) helyzetet kezelni. Hogy lehet kezelni egy helyzetet, ami nincs jelen? A jövőt nem ismerjük. Számolhatunk tetteink valószínű következményeivel, de egy elképzelésünk sem lehet szentírás. Az ismeretlenre nem lehet felkészülni agyalással. A felkészülés legjobb módja, ha egyensúlyba hozzuk önmagunkat. A szorongás rontja a figyelmet, így pontosan az annyira félt esemény bekövetkeztének jeleit észre sem tudjuk venni. Az aggodalom létbe hívja aggodalma tárgyát. A gondolatnak teremtő ereje van! Ezáltal a pozitív jövőkép, a nyugodt holnapvárás boldog perceket vonz hozzánk. A meglepetések pedig az élet ízét adhatják meg. Minden új helyzet új választ kíván tőlünk. A lemerevedés, a megrögzült szokások kellemetlenné tehetik a meglepetéseket. Aki rugalmasan áll hozzá minden eseményhez, az örül a meglepetéseknek. Igazándiból nem is éli meg annak, illetve annyiban igen, hogy minden pillanat kiszámíthatatlan. A teljes elfogadás alázatot szül. Az alázatos ember pedig semmin sem lepődik meg, igazodik a jelenhez, engedi rajta keresztülfolyni az eseményeket, részükké válik hozzátéve önmagát.

A szeretetben nincs félelem! A szeretet folyamatos áradás, együtt az élet folyamával. A szeretetteli ember nem ragaszkodik semmihez, így nincs mit elvesztenie, nincs mitől félnie. Amikor szeretet van bennem, akkor szabaddá válok. Ez a szabadság, függetlenség adja meg a félelemnélküliséget.


9. „Ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat, nálunk erősebb és hatalmasabb emberekre kell támaszkodni. Ők tudják, hogy kell túljárni az élet eszén.”

Ez a gondolat önállótlanná tesz minket, nem tanulunk meg küzdeni, elhagyjuk magunkat. Valóban kényelmes, ha mindent elénk tesznek, és semmiért sem kell megdolgoznunk. Viszont ettől el is tunyulunk, a helyzetmegoldó képességünk nem csak hogy nem fejlődik, de elkezd leépülni, mint ahogy egy szerv is sorvadásnak indul, ha nincs használatban. A „jótevőnk” nagyszerű emberré válhat, mivel helyettünk is igyekszik dolgozni, több szituációval találkozik, többet tanul meg kezelni. Ő száz százalékosan a földön fog állni, és erős lesz. Persze evvel kiváltja belőlünk a törekvés erősödését, hogy reá támaszkodjunk. Azonban a saját ügyeinket nem bízhatjuk másra, azokat azért kaptuk, hogy megoldásuk révén önmagunkat fejlesszük. A szellemi úton haladás folytonos tanulás. Ha életünk bármely területéről kivonulunk, annak igazgatását átadjuk másnak, fogyatékossá tesszük saját magunkat, lelki fogyatékossá válunk. Az alapképesség mindannyiunkban benne van. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindent egyaránt tökéletesen kell, hogy tudjunk csinálni. Csupán azt jelenti, hogy a lehetőségeinkkel tisztában legyünk, és minden életterületen aktívan alakítsuk világunkat.


10. „A múltunk formált ilyenné, ezért már késő a megváltozásra. Milliónyi esemény programozott be, és ma azok vagyunk, amivé váltunk. Nem bújhatunk ki a bőrünkből.”

A velünk történt események különböző emléknyomokat hagytak bennünk. Ezek mind-mind tapasztalatok az életről. Megtanultuk és alkalmazzuk őket. Az ember sok mindent tanul, és ennek egy nagy részét el is felejti; az új információ kiszorítja a régit. A korábban tanultak új megvilágításban már nem érvényesek, ezért lecseréljük őket. Ezt tesszük minden nap, főként intellektuális szinten. Az élettapasztalatok is tanult tapasztalatok, vagyis megváltoztathatóak. Semmi sem örök a világban, az élet folyamatos változás. Miért pont a hitrendszereink lennének állandóak? Miért kéne pont ezeknek változatlanul fennmaradniuk? A nem megoldott problémáink valóban befolyással bírnak a jelenre, de mi teremtettük ezt a helyzetet. A változtatás kulcsa is az élet minden pillanatában nálunk van. Odafigyeléssel, erős önvizsgálattal és némi kegyelemmel túlléphetünk ezeken a megrögzöttségeken. Azzá válunk, amivé alakítjuk magunkat.


Tizenkét irracionális gondolat

 

11. „Természetes, hogy mások szenvedései kiborítanak. Szívtelenek és ridegek lennénk, ha nem szörnyülködnénk mások szenvedésein.”

Azt hiszem, senki sem szeretné, ha a sebész műtét közben amiatt nem tudna koncentrálni, mert kibukna, hogy milyen szörnyű baleset érte a keze alatt lévő beteget. Az együttérzés nem jelenti azt, hogy együtt panaszkodunk a másikkal. Ezáltal nem hogy megnyugtatnánk, de még tovább növeljük szenvedéseit. Amikor lemászunk mellé a gödörbe, ezzel az esélyét is elveszítjük, hogy objektíven rálássunk a helyzetre, amiben a szenvedő van. A segítség az, ha megértjük a fájdalmát, átérezzük a probléma súlyát, és nem érzelmi érintettségből, hanem minden szempontot figyelembe véve, befolyásmentesen nézünk rá a szituációra. Megoldásközpontúan gondolkozzunk, problémaközpontúság helyett. A társadalmi szokás szerint az együttérzés kimerül abban, hogy szörnyülködünk egyet a másik helyzetén, és ezzel részünkről az ügy letudva. Belegondoltunk valaha abba, hogy így a világ nyűgeit gyarapítjuk a szeretet ellenében? A Földnek nincs szüksége még egy boldogtalanság érzésre, sokkal inkább egy javulást kereső viselkedésformára. Amikor mások javát keresem, azt kell szem előtt tartanom, mi segíti elő fejlődését a szabadság felé. Akár sírhatunk is vele együtt, ha ez szükséges a megoldás előremozdításához, de nem úgy, hogy közben elveszünk a problémában.


12. „Könnyebb a megszokott módon tenni a dolgokat, mint új feladatokat felvállalni. Járt utat járatlanért el ne hagyj!”

Az élet állandó változás. Ez már szerepelt fentebb, de nem lehet elégszer leírni, elmondani. Az új helyzetek új megoldásokat kívánnak. Ezek által változunk, szerzünk tapasztalatokat. A szituációk addig üldöznek bennünket, míg a helyes kezelési módot vagy módokat meg nem tanuljuk. A fejlődés soha nem áll le. Lehetőségünk van mindig újabb és újabb képességek elsajátítására, illetve az azokban való tovább lépésre. A járt út sok esetben megfelelő, de a járatlan többször helyes. Már csak azért is, mert a tudatosság fokozódásával, ami a szellemi úton való haladás egyik jele kell, hogy legyen, a régi helyzetkezelési módjaink is új értelmet nyerhetnek, mélyebb szinten élhetőek meg. Ezáltal már eleve egy másik módszerről beszélünk.

A szellemi úton járó emberek nagy része újító. Az elől haladók fáradtságos, ámde gyönyörű munkáját végzi. Ez a feladat csak úgy végezhető, ha leszámolunk irracionális gondolatainkkal. Akkor nem várjuk el senkitől, hogy elképzeléseinknek megfelelően cselekedjen, hogy értékességünket bizonyítsa; keressük a tökéletes megoldásokat, de nem görcsölünk rajtuk. Magunkba nézve, nem a múlton rágódva igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból. A fejlődésre összpontosítunk, és minden szituációban felismerjük ennek lehetőségét, ezért felelősségteljesen cselekszünk a jelenben.

A szellemi úton járást önmagáért a szellemi úton való járásért tegyük, ne az eredményekért! A szeretet, a bölcsesség és a szabadság közben fog megjelenni életünkben, mint kegyelmi ajándékok.

„Szabadságodban áll meggondolnod magad. 
Választhatsz másik jövőt, vagy másik múltat.”
Richard Bach

Nagyné Szili Zsuzsanna

[megjelent-manifesztum szam=15]
 

A szerző

Napfényes Élet Alapítvány

Napfényes Élet Alapítvány

Alapítványunk non-profit alapon, közhasznú tevékenységet folytat. Célunk az emberek testi lelki- szellemi harmóniájának elősegítése. Ennek érdekében előadásokat, táborokat és tanfolyamokat szervezünk (pl.: Természetes életmód alapjai, Szellemtudomány alapjai és haladó tanfolyam). Váradi Tibor (vallásbölcsész, természetgyógyász) előadásait minden héten több száz ember látogatja, ezekről felvételeket készítünk, és közreadjuk azokat audio kazettákon, DVD-n és CD-n.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó cikkek