Jelen cikkünkben olyan lelki tulajdonságokról és gyakorlatokról lesz szó, melyek nagy segítséget jelentenek a beavatás előkészítésében a tudati lélek útján haladó tanítványnak. Sokaknak felcsillanhat a szeme, hogy “végre itt a biztos módszer!”, azonban ezen erények megszerzése és gyakorlása sem záloga a “sikernek”. Meg kell értenünk, hogy egyrészt magában a gyakorlásban és az erények megélésében kell örömünket lelnünk, másrészt pedig minden szellem teljesen különböző fejlettségi fokon áll. Ennek értelmében lehetetlen olyan módszert kidolgozni, ami menetrendszerűen meghozza a beavatottságot. A beavatás természete a váratlanság és a hirtelenség, nem lehet vele előre eltervezni. Azonban a befektetett munka és az erények gyakorlása által felhalmozott karma három-négy inkarnáción belül meghozza a gyümölcsét… A helyes hozzáállás, ha nem várunk semmit, vagy ha igen, akkor hagyjunk rá elég időt, hogy megtörténhessen.

A gyakorlás esetében is nagyon fontos a tudatosság. Nincsenek kőbe vésett feladatok. Fontos, hogy a Mesterek által ránk hagyott gyakorlatokat saját magunkhoz, illetve pillanatnyi fejlettségünkhöz igazítsuk. Lényeges, hogy csak akkor tegyük ezt meg, ha az egoizmust és az önálltatást ki tudjuk zárni magunkból. Hibát követünk el akkor, ha egy gyakorlatot változtatás nélkül, évekig ugyanúgy végezzük. Bár az állhatatosság erényének kifejlesztésében ez segítségünkre lehet, de így elveszíthetjük rugalmasságunkat. A gyakorlatoknak mindig az aktuális szellemi(!) – és nem lelki – állapotunk szerint kell változnia, és e változások bekövetkeztét fel kell ismernünk. Olyannak kell lennie, mint egy ruhának, ami pont ránk – és senki másra nem – passzol. Ez minden gyakorlatsorra egyformán igaz kell, hogy legyen. Ha nem vesszük észre saját fejlődésünket, akkor az elvégzett gyakorlatok már nem ránk hatnak, hanem egy múltbeli önmagunkra.

Az odaadás kifejlesztése

Az erények sorában ez az első, amit magunkévá kell tennünk. Egyfajta alaphangulatként kell éreznünk az odadást. Fogadjuk el, hogy létezik tiszteletre méltó és magasabb rendű, bár ez a fizikai világban ritkán testesül meg. Ha sikerül ez, akkor megismerésfokozó erők termelődnek bennünk.

Határozzuk el, hogy egy hónapig lelkünkben és gondolatainkban csak olyan dolgokkal foglalkozunk, amik tiszteletre méltóak, csodálatosak, és képesek vagyunk odadást érezni irányukban. A külvilág olyan történéseket, kérdéseket, érzéseket vet elénk, amelyek ellenérzést, felháborodást, kritikát szülnének, de azokba nem bocsátkozunk bele, elsiklunk felette, igyekszünk tudatosan csak a pozitív dolgokba belemerülni, és a pozitív dolgokat észrevenni. Ha ezalatt az idő alatt felmerülnek bennünk saját negatív, lekicsinylő, kritikus gondolatmintáink és érzelmeink, habozás nélkül vessük el őket. Ezzel rendkívüli módon fejlődik a tisztánlátásunk a mindennapi életben. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy amit nem szeretünk, az nem ismerteti meg magát előttünk.

Észre kell vennünk, hogy ez a gyakorlat a gondolatkontroll és a pozitivitás gyakorlat keveréke, melyekkel a szívcsakra megnyitásakor találkozhatunk. A két gondolati áram ötvözése már nagyobb figyelmet és tudatosságot igényel tölünk. Egyszerre kell pozitívnak és kritikátlannak lennünk, miközben egy meghatározott gondolati-érzelmi képet kell tudatunkban tartanunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy akiknél a két szívgyakorlat valamelyike még nem megy, az nem végezheti ezt sem! A feladatok nem zárják ki egymást, hanem harmónikus egészet alkotnak fejlődésünk útján.

Belső nyugalom állapota

Elmondható, hogy a mai ember számára talán ezen erény elsajátítása lenne a legfontosabb, de le kell szögeznünk, hogy a második lépés gyakorlása csak akkor következhet, ha az odaadás már állandó lelki jelenséggé vált bennünk. Mellékes, hogy ez mennyi időt vett igénybe.

Meg kell teremtenünk magunkban a belső nyugalom pillanatait, és ezalatt megtanulni megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Csak a belső béke vetteti észre az emberrel a saját és a külvilág szépségeit. Ha felfedeztük belső szépségünket, és ezt szem előtt tartjuk, akkor már a külvilágban is észrevesszük az istenit.

Naponta szánjunk rá időt, hogy többször kiemeljük magunkat a rohanás, a kapkodás és az örökös tevékenységek folyamából. Összpontosítsunk saját belső létezésünkre, minden külvilági befolyástól függetlenül. Amint ez sikerül, képesek lehetünk felülről szemlélni a dolgokat, történéseket, ahogy azok tényleg vannak. Képesek lehetünk magasabb szempontok alapján megítélni a világot, és így szinte magától elválik a lényeges a lényegtelentől. Ezáltal objektíven szemlélhetem a világot, aminek külső magabiztosság és nyugalom lesz a következménye. Ez pedig a belső béke pillanatainak kiterjesztéséből, meghosszabbításából táplálkozik. Biztos, hogy lesznek visszaesések, amikor egy villanás alatt elveszítjük nehezen megszerzett belső nyugalmunkat, azonban e kudarcok is ahhoz segítenek, hogy lassan a béke válik a természetünkké.

Meditáció

A megszerzett belső nyugalmat felhasználhatjuk arra, hogy elmélkedjünk bizonyos kiválasztott témák fölött. Ekkora már kialakulhat egy bizonyos megkülönböztető képességük, ami a helyes következtések levonásához vezethet. Ily módon információkat nyerhetünk saját belső, lelki működésünkről és a külvilágról is. A meditáció módszertanára ehelyütt nem térnénk ki, és meditációs tárgyat is mindenki könnyedén találhat.

A környezet élő megfigyelése

Most a tanítvány az eddig megszerzett képességeit más célokra fókuszálja. Megpróbáljuk megfigyelni a világban a fejlődő-sarjadzó és az elhaló-visszafejlesztő erőket. Észre kell vennünk minden növényben, állatban, érzelemben, gondolatban azokat az erőket, melyek az adott dolog létrejöttét, kifejlődését, majd pedig elhalását és a végét okozzák. Vizsgáljuk meg, hogyan jelentkezik ez bennünk, hogyan hat a lelkünkre! Fontos, hogy ezeket a felmerülő érzéseket csak megfigyeljük, hogyan haladnak át rajtunk. Ne értékeljük őket, ne tulajdonítsunk nekik különösebb jelentőséget. Hagyjuk, hogy a dolgok önmaguktól nyilatkozzanak meg számunkra. Idővel ezek az élmények egyre elevenebbek lesznek. Végül pedig már észlelhetjük a keletkezés és elmúlás szellemi erőit. Ekkor már a tanítvány közelebb juthat ahhoz, hogy olyan dolgokat is észleljen, aminek nincsen fizikai állaga vagy formája.

Orientációs gyakorlatok

Ez a lépcső már tájékozódás a lelki-szellemi területen. Egyre jobban át kell, hogy hasson bennünket az a tartalom, hogy gondolatainknak és érzelmeinknek is ugyanolyan hatása van a világban, mint tetteinknek. Nem biztos, hogy ezek a hatások a fizikai világban is észlelhetőek lesznek, de a finomabb valóságokban biztosan megjelennek. Ennek észlelése pedig már a tanítvány tudatosságától függ. Mint ahogy természetes az, hogy fizikai testünkre is vigyázunk, figyelemmel kell lenni lelkünk állapotára is. A helytelen gondolatok és érzelmek (düh, bosszúvágy, harag, féltékenység) mindennél jobban rombolják asztráltesünk egész-ségét.

A gyakorlat során erős kézzel kell tudatosítanunk, és kiirtanunk minden olyan gondolatot és érzést, amit nem ítélünk helyesnek és odavalónak. Figyeljük meg gondolatvilágunkat, és tudatosítsuk, hogy az a gondolat is káros és nem kívánatos, amit nem is követ tett. Amit gondolatban megtettünk, azt már megtettük! Törekedjük rá, hogy a felmerült gondolati és érzelmi impulzusokat rögtön “megfogjuk” és tudatosítsuk. Ilymódon egy kiegyensúlyozott és uralt asztrális életet nyerünk. Ekkor már könnyebben meg tudjuk ítélni, melyek a mi impulzusaink, és melyek azok amelyek a magasabb valóságokból érkeznek.

A hangok elemzése

Következőkben a hangokat kell megfigyelésünk tárgyává tennünk. Észre kell venni, tudatosítani és megvizsgálni a környezetünkből hozzánk érkező zajokat és hangokat. Mit akar egy hang kifejezni? Mit jelent számomra? Milyen érzéseket kelt ez a zaj bennem?

Először az állatok hangjára kell figyelni. Melyik állat, hogyan fejezi ki érzelmeit? Meg kell próbálnunk összeolvadni az állattal a hangján keresztül.

Később foglalkozzunk az élettelen dolgok hangjával is! Így foghatjuk fel a természetben megnyilvánuló titkokat. Ekkor a tanítvány már a lelkével kezd hallani.

Mások beszédének hallgatása

Talán ez a legegyszerűbb gyakorlat. Nem kell mást tenni, mint hallgatni, amikor a másik ember beszél. Meg kell állni, hogy ne vágjunk közbe, hiszen akkor sosem tudjuk meg, hogy mit is akartak velünk közölni.

Belsőnket teljesen passzívvá kell tennünk, úgy, hogy ellenkezés, kritika, saját érzések nélkül hallgassuk a másik embert. Ki kell kapcsolni ilyenkor minden véleményt, még akkor is, ha az adott témában többet tudok, vagy máshogy tudom. Ha sikerül magunkat teljesen elcsendesíteni, akkor meghallhatjuk a belső hangot, amely a szellemvilág megnyilatkozása lehet bennünk. Amíg az ember bármilyen véleményt vagy érzést állít szembe a magasabb világok közölnivalóival, addig azok lényei hallgatásba burkolóznak bennünk.

Ezáltal önzetlenségünk is fejlődik, hiszen teljesen és feltétel nélkül adjuk át magunkat a közléseknek, függetlenül attól, hogy az embertársunktól, a világból vagy a szellemi szférákból jönnek-e…

Ezen gyakorlatokat kitartóan végezve egyre közelebb kerülhetünk a beavatáshoz, és lelkünkben is olyan erkölcsi erények ébrednek fel, amik szükségesek a szellemi úton való továbbhaladáshoz. Ezután következhetnek a megvilágosodás gyakorlatai, bár ez a hét feladat is bőven elég munkával látja el a tanítványt, akár egész életére is.

Csehi István

Megjelent a Manifesztum 15. számában.