Enni vagy nem enni? – A húsfogyasztás következményei

Az előzőekben megemlítettük a húsevés kérdésének néhány megközelítését. Most a biológiai, az orvosi antropológiai és a kémiai szempontokat fejtjük ki részletesen.

Biológia szempontok

Általános nézet hazánkban – az iskolában is azt tanítják -, hogy az ember mindenevő. Sokkal több bizonyíték létezik arra, hogy az ember növényevő, mivel testfelépítése, és működése a növényevők testfelépítéséhez és működéséhez hasonlít! Ha valakit a téma behatóbban érdekel, számos hagyományos biológiai vagy orvosi könyvben utána nézhet, az alábbi tényeknek. Itt csupán összegyűjtöttünk egy csokorra valót. Mindenkire rábízzuk, hogy levonja a következtetéseket.

Külső jegyek

1. A húsevőknek karmai vannak, mely a zsákmány megragadására és szétmarcangolására szolgál. Egy almát vagy egy reteklevelet nem kell ízekre szedni fogyasztás előtt, ezért a növényevőknek és természetesen az embernek sincsenek karmai (Darwin).
2. A húsevők lefetyelik a vizet, a növényevők többsége és az ember is issza.
3. A húsevők hőleadása részben a nyelven keresztül történik. A nagytestű növényevők nem tudják így leadni a hőt – bőrpórusaik vannak, és nagyrészt izzadás segítségével szabadulnak meg a felesleges hőtől. Az ember is bőrpórusokon át, izzadás útján adja le a felesleges hő nagy részét. A húsevő állatoknak nincsenek bőrpórusaik (Dr. W. Ganong).

Állkapocs, fogak és nyelv

1. A húsevők állkapcsa csupán fel-le képes mozogni mivel a tálálékot csak megragadják, de nem rágják meg igazán, hanem darabokban vagy egészben lenyelik. A növényevők és az ember állkapcsa oldalirányú mozgásra is képes, így tudják a növényi rostokat is megrágni (Dr. Szentágothai).
2. A húsevők éles, hegyes elülső fogakkal rendelkeznek, melyek a táplálék (hús) megragadására alkalmasak. A növényevőknek és az embereknek nincsenek éles, hegyes frontfogai, mivel táplálékukat nem megragadni, hanem szétrágni kell (lásd csipkebogyó).
3. A rágáshoz a növényevők és az ember hátsó, lapos örlőfogakat használnak, a húsevőknek erre nincsen szüksége, mert nem őrlik meg táplálékukat, így nincs is ilyen típusú foguk.
4. A szemfogak keresztmetszete is az ember növényevő mivoltára utal. A húsevők szemfoga kör keresztmetszetű (ez könnyebb behatolást tesz lehetővé a húsba), míg a növényevők és az ember szemfogának keresztmetszete háromszög alakú, nem húsevésre specializálódott (Dr. Szentágothai).
5. A húsevők érdes nyelve nagyon praktikus segítség húsdaradok kiszakítására, csontok megtisztítására. A növényevők és az ember nyelvének felülete sima, mely ezeket nem teszi lehetővé (Darwin).

Emésztés

1. A húsevők nyála erősen savas kémhatású, mivel a hús – vagyis a magas fehérjetartalmú táplálék – lebontására specializálódott. A növényevők és az ember nyála lúgos kémhatású. Ez a szénhidrátban gazdag táplálék előemésztéséhez megfelelő közeg (Dr. Fonyó Attila).
2. A növényevők nyálában található ptyalin enzim is ezt segíti elő, mely a húsevők nyálából hiányzik. A lúgos nyál egyáltalán nem alkalmas fehérjék lebontására (Dr. Fonyó Attila).
3. A növényevők, és normális körülmények között az ember is sokáig rágják az ételt, például egy kisgyermek fél órán keresztül is csócsál egy almát. Nagyok a nyálmirigyeik, hogy elegendő nyál termelődjön, ugyanis a növények előemésztéséhez sok nyál kell. A húsevőknek csupán kis nyálmirigyei vannak, hiszen alig rágnak, és emiatt kevesebb nyálra van szükségük.
4. A táplálék további útját tekintve vizsgáljuk meg a gyomor működését. A húsevők gyomrában erősen savas, vagyis magas sósavtartalmú gyomornedv termelődik. A hús, vagyis a magas fehérjetartalmú táplálékok emésztéséhez – a nyálról leírtaknak megfelelően – erősen savas környezet szükséges. A növényevők és az ember gyomorsava ötször kevesebb, mint a húsevőké, tehát egyértelműen nem fehérjedús táplálkozásra lett kitalálva (Dr. W. Ganong).
5. A bélrendszer hosszúsága a húsevő állatoknál a testhosszhoz képest rövid, mert a hús hasznosítható tápanyagai hamarabb lebonthatóak, kivonhatóak a táplálékból. Az ember és a növényevők bélcsatornája relatíve hosszabb, ami a növényi rostok jobb megemésztését teszi lehetővé. Ha viszont hús kerül bele, az emésztetlen húsfehérjék megrothadnak, és lassúbb távozás miatt több káros bomlástermék keletkezik és szívódik fel (Dr. Kelogg).
6. A húsevők bélfala simább, míg a növényevőké lényegesen bolyhosabb, nagyobb felszívódási felületet képezve. Az ember ebben is a növényevőkhöz hasonlít, mert bélfala lényegesen bolyhosabb, mint a húsevőké (Dr. W. Ganong).
7. A különböző megfigyelések szerint sem a húsevők, sem a növényevők vizelete nem tartalmaz nagy mennyiségű húgysavat. A vegetáriánus emberek vizelete is mentes a húgysavtól, míg a húst fogyasztók vizeletében sok húgysav mérhető. Valószínű, hogy az ember húgysavbontó képessége gyengébb, mint a húsevőké, mert a húsfogyasztás révén keletkező nagy mennyiségű húgysavtól a vesén keresztül próbál megszabadulni, míg a húsevő állatok könnyedén megbirkóznak a táplálékukból keletkező húgysavval. Az ember veséje a húgysavat csak részben képes kiválasztani, mivel nem húsevésre rendezkedett be – a maradék lerakódik a szervezetben (vesekő), vagy az ízületek között apró kristályok formájában (köszvény). Növényevő állatokon végzett kísérletek is ezt támasztják alá, melyek során húst kevertek az ételükbe. Mindegyik állat vizeletének húgysavszintje nagyságrendekkel megnőtt. A folyamatos húsadagolás hatására pedig különféle húgysavkristály lerakódások indultak be.
8. A növényevők epéje lúgos kémhatású, a húsevőké savas. Ez a savasság a különböző savas anyagcseretermékekkel függ össze, melyek a hús lebontásakor keletkeznek, és a máj kiválasztó munkája folytán jutnak az epébe. A savas kémhatás előnyös a húsevő bélrendszerében a sok fehérje lebontása miatt. A tisztán növényevő ember epéje lúgos kémhatású, míg a húsevőé savas. Ez a savasság viszont kárt tesz az ember bélfalában, fekélyeket okozhat, mivel a mi bélrendszerünk nem ehhez a kémhatáshoz alkalmazkodott (Dr. Bárdos György).

Anyatej

A húsevők teje magas, míg a növényevőké alacsony fehérjetartalmú. Az emberi anyatej is alacsony fehérjetartalmú.

Orvosi antropológiai megközelítés

Az orvosi antropológia többek közt azt vizsgálja, hogy egy adott nép milyen gyógyítási módszereket alkalmaz, milyen betegségek jellemzőek rá, és ezek milyen életmódbeli sajátosságokkal függnek össze. A megfigyelések szerint a növényi étrenden élő népek egészségesebbek, és magasabb az átlag életkoruk. A világon a legtöbb húst és fehérjét fogyasztó nép az eszkimó. Naponta 150-200 gramm állati eredetű fehérjét esznek meg. Az átlag életkoruk 30-35 év! Bár ehhez a korai halálhoz más tényezők is hozzájárulnak, mégis a húsfogyasztást kell a legfontosabbnak tartanunk, különösen azért, mert a Föld három helyén, ahol a legmagasabb az átlag életkor, egyáltalán nincs húsfogyasztás. A Pakisztánban élő hunza-törzs tagjainak átlag életkora 90 év, de sok egészséges 100 év feletti emberrel találkozhatunk. A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek. Nem figyelhetők meg náluk szívbetegségek, vérnyomás problémák, daganatos megbetegedések (Dr. McGarrison).

„Itt az emberek egyáltalán nem esznek húst, cukrot és sót. Kenyerük félnyers, teljes szemből nyert süteményféle, fő táplálékuk pedig a gyümölcs, zöldség és méz.” (Dr. Rosszkowszka).

A másik két nép közül az egyik Vilcabambában (Equador) él, a harmadik pedig a Kis-Kaukázusban. A National Geographic riportja szerint a hunzák napi energiabevitele 1900 kalória, napi fehérjebevitelük 40 gramm, napi zsírbevitelük 30 gramm. Ugyanezek az adatok Vilcabambában: 1200, 35 g, 15 g. A fehérje mindkét nép esetében kizárólag növényi eredetű. Az összehasonlítás kedvéért lássuk egy átlag amerikai napi fogyasztási adatait: 3300 kalória, 100 gramm fehérje, 150 gramm zsír. A világstatisztikák egyöntetűen azt mutatják, hogy a legtöbb húst fogyasztó nemzeteknél a leggyakoribb a rák, és egyéb degenerációs betegségek.

Kemikáliák

A húsban lényegesen több mérgező vegyszer található, mint a növényekben. Azok a kemikáliák, melyekkel a földet és a növényeket kezelik, fölhalmozódnak az állatok szervezetében. A húsevő ember az tápláléklánc végén található, ezért a hús elfogyasztásával együtt magához veszi az állatban (főként a zsírjában) elraktározódott rovarölő szereket, növényvédő szereket, műtrágyákat. A mérések szerint a hús tizenháromszor több növényvédő szert tartalmaz, mint maguk a növények. Iowa állami egyetemének kísérletei arra az eredményre jutottak, hogy az emberi szervezetben található DDT legnagyobb része húsból származik.

Az állatok számos kemikáliát kapnak életük során: étvágyfokozókat, antibiotikumokat (például penicillin), nyugtatókat (Xanax), hormoninjekciókat, mesterséges tápszereket, stb. Néhány kifejezetten veszélyes vegyület is lehet köztük, például: tetraciklin, cézium 137-tel fertőzött szennyvíziszap galacsin, radioaktív sugárzó hulladék, stb. Amerikában az évente gyártott antibiotikumok felét az állattenyésztésben használják fel. Az állatok felhízlalására gyakran találnak ki megdöbbentő ötleteket. Az USA középnyugati részén például néhány gazda mázsaszám etette cementporral marháit, hogy növeljék vágósúlyukat. Amikor a fogyasztói érdekvédelmi csoport panaszt tett, a megfelelő hatóság kivizsgálta az ügyet. Ennek álláspontja szerint semmi jele sincs annak, hogy némi elfogyasztott cementpornak bármi káros hatása is lenne, ezért addig nyugodtan lehet folytatni ezt a gyakorlatot, míg be nem bizonyosodik, hogy egészségre ártalmas. (A hatóságok más hasonló ügyeket is általában ilyen eredménnyel zárnak). Az állatokat sokszor saját ürülékükkel etetik pénzspórolás céljából. Ezek a módszerek hivatottak biztosítani az állat eladásakor az „elsőrendű minőséget”. A húsevő ember ezeket az anyagokat elfogyasztja, és szervezetében még fel is halmozza. Az állatokba kerülő hormonok, melyek általában ösztrogének és pajzsmirigy hormonok, az emberekben golyvát, strumát, petefészek rákot okozhatnak. Érdemes megemlíteni néhány olyan vegyszert is, melyet húskészítmények előállítása során szokványosan használnak, például nátriumszulfátos, glaubersós oldatba merítik a húst, hogy az elvegye a romlott szagot, és a halott, szürke hús színét szép pirosra változtassa. A nátrium-szulfát lerakódik az ember izületeiben, és hasonlóan a húgysavhoz, ott kristályokat képez.

A húsevő anyák szervezetébe kerülő vegyszerek nem csak őket, hanem a tejükön keresztül a csecsemőjüket is károsítják. Dr. John Robbins felmérései szerint a húsevő anyák teje olyan magas koncentrációban tartalmaz növényvédő szereket, méreganyagokat, hogy hasonlóan szennyezett élelmiszert a szövetségi mezőgazdasági hatóság azonnal kivonna a forgalomból. Az orvosi reakció erre az eredményre az volt, hogy akkor az anyák ne szoptassák a gyermekeiket. Ahelyett, hogy a húsevéstől tiltanák el őket! A vegetáriánus anyák tejének legrosszabb értékei is sokkal jobbak voltak, mint a húsevő anyák legjobb értéke. Dr. Barbara Wallace kimutatta, hogy a vegetáriánus anyák teje annál tisztább, minél régebben élnek növényi étrenden.

 A húsevés számtalan veszélye közül ebben a számban néhány betegség vonatkozásában adunk részletesebb tájékoztatást.A hús káros hatásai közül kiemelkedik a magas koleszterintartalma miatt kialakuló érelmeszesedés. A növények és az állatok egyaránt tartalmaznak koleszterint. A koleszterin két fajtáját érdemes ismernünk: a HDL- és az LDL-koleszterint. A HDL koleszterin szállítja az LDL koleszterint. Ha nincs elég HDL a szervezetben, az LDL-hez képest, akkor az LDL koleszterin lerakódik az érfalakra. Ez abban az esetben következik be, amikor túl sok LDL-koleszterin tartalmú ételt fogyasztunk. Az állati eredetű ételek sok LDL-koleszterint tartalmaznak. A növényekben kevés LDL- és sok HDL-koleszterin van, ami védőfaktorként szolgál az érelmeszesedés ellen. (Dr. W. Donner). Az LDL-koleszterin lerakódása az érfalakra az érelmeszesedés első lépcsőfoka. A betegség második fázisában megindul az úgynevezett plakk-képződés, melynek során intenzív sejtburjánzás indul be. Ezek a sejtek sok koleszterint és kötőszövetes rostokat tartalmaznak. Ez utóbbira a betegség harmadik szakaszában kalcium- ionok rakódnak. Az erek elveszítik rugalmasságukat, és keresztmetszetük nagy mértékben csökken. Ezzel számos egyéb betegség kockázatát drasztikusan növelik, melyek közül a legfontosabbak: szívizom-elhalás (infarktus), agylágyulás, agyvérzés, végtagelhalás, trombózis, magas vérnyomás, epekő-képződés (Dr. Szollár L.). Az ischémiás szívbetegségek, köztük az infarktus első számú kockázati tényezőjének számít a magas koleszterinszint. A szívizom-infarktusban megbetegedettek mintegy 30%-a extrém magas vérzsírszinttel rendelkezik. Ma már közhelyszámba megy az a kijelentés, hogy kerüljük a zsíros ételeket. A több éven keresztül tartó vizsgálatok a világ különböző pontjain egyértelműen bizonyították, hogy a vér koleszterinszintjének (étrendi úton történő) csökkentése döntő mértékben csökkenti az ischémiás szívbetegségek gyakoriságát (Dr. Szollár L., Dr. J. Gainer, Dr. O. Lindahl stb.).

Az Amerikai Orvosi Társaság magazinja 1961-ben már kijelentette: „A vegetáriánus étrend 90-97%-ban segít megelőzni az ischémiás szívbetegségeket.” Dr. U. D. Register leírta, hogy a húsfogyasztás teljes elhagyása gyakorlatilag nullára csökkentette a szívinfarktus kockázatát. A Harvard Egyetem tudósai vizsgálataik során megállapították, hogy a vegetáriánusok átlagos vérnyomása lényegesen alacsonyabb, mint a húsevőké. Az említett kutatások arra is rámutatnak, hogy még a „legszárazabbnak” tartott húsok is igen nagy mennyiségű zsírt tartalmaznak (kb. 30-40%-nyit).

Az epekövek képződésének 98%-ban a koleszterin az oka. A koleszterin ugyanis az epe útján választódik ki és hagyja el a szervezetet. Ha fokozott a vérzsír-kiválasztás, nő a kőképződés veszélye az epehólyagban, ahol az epe tárolódik ürülés előtt (Dr. Szollár L.).

Európa lakossága a szűkös táplálkozási viszonyok miatt tulajdonképpen trombózis- és szívinfarktus-védetté vált a II. világháború alatt, lévén zsírt és húst is alig fogyasztottak, ha fogyasztottak egyáltalán. A világháború kapcsán számos más betegségről is bebizonyosodott az, amit már korábban is sejteni lehetett, nevezetesen hogy köze van a húsfogyasztáshoz. Az egyik ezek közül a húgysav-lerakódásokkal kapcsolatos betegségek. Mint első számunkban már utaltunk rá, a hús magas fehérjetartalmú. A húsfehérje sejtmagfehérjéi pedig az emésztőnedvek hatására olyan vegyületekre bomlanak le, mint például a purin- és pirimidin-bázisok, vagy a foszforsav. A purin-bázisok alakulnak át aztán húgysavvá. A húsemésztés során keletkező nagy mennyiségű húgysav kiválasztására sem a májunk, sem a vesénk nem alkalmas. Emiatt a húgysav lerakódik az ízületek és inak közé (köszvény), az izmok közé (reuma), vagy az idegeknél (isiász). A köszvényes rohamot is a húsevés váltja ki! Az orvosok ezért tiltják el az ilyen beteget a hús, húsleves stb. fogyasztásától (Dr. Oláh A.).

Az előzőekben az ember növényevő mivoltára soroltunk érveket. Itt most egy újabb bizonyítékot említünk ennek az állításnak az alátámasztására: a húsevő állatok mája 10-15-ször több húgysavat képes hatástalanítani, mint a növényevőké. Az ember mája viszont szintén csak nagyon kis mennyiségű húgysav semlegesítésére alkalmas. Továbbá a húsevők májában található egy uricas nevű enzim, amelynek a feladata a húgysav lebontása. Az ember mája nem rendelkezik ezzel a vegyülettel (H. Diamond).

A húgysavas (urát) vesekő oka szintén lehet a fokozott mennyiségű húgysav-kiválasztás. Dr. W. G. Robertson egy bécsi vesekő-szimpóziumon elmondta, hogy Angliában az elmúlt 20 évben sokszorosára emelkedett a vesebetegek száma, a megnövekedett húsfogyasztásnak köszönhetően. Egy bonni kutatócsoport bebizonyította, hogy a vesekő-veszélyeztetett betegeknél gyakrabban alakult ki a betegség, amennyiben magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztottak (Dr. E. Bien, Dr. C. Fredrick, Dr. S. Hazard, stb.).

A vér magas húgysavszintje egy eddig nem említett szervben, a szívben is komoly problémákat okazhat azáltal, hogy károsíthatja a szívbillentyűket. A húgysav miatt gyulladás keletkezik, amelynek következtében hegszövet alakul ki a szívbillentyűn. Emiatt a billentyű nem zár rendesen (nem rugalmas), ezért a vér arra megy, amerre neki tetszik. Ez jelentősen túlterheli a szívet, és szívmegnagyobbodást eredményez. A reumás szív- és a szívbelhártya-gyulladás gyakran következménye a sok hús fogyasztásának. (Dr. H. Bieler).

A purin- és pirimidinbázisok számos baktérium számára nélkülözhetetlen növekedésfokozó tényezők. Bármely heveny lázas fertőző betegség javulásához elengedhetelen az állati fehérje teljes kiiktatása az étrendből. (Dr. Oláh A.)

Szóljunk néhány szót a „fehérjemítoszról” is. Ez a felettébb különös történet a múlt században kezdődőtt, amikor elterjedt az a tévképzet, hogy az izommunka során fehérjét használunk el, hogy a fehérje az ember fő energiaforrása. Ez a nézet egy olyan patkánykísérlet nyomán vált ismertté, amit több mint egy évszázada végeztek, és azóta sokszorosan bebizonyosodott, hogy a szervezetünknek kevés fehérjére van szüksége normális működéséhez. Akkoriban a napi 120 gramm fehérjét tartották optimálisnak, amit a hasát szerető népesség és a húsipar örömmel el is fogadott. Csupán egy ajánlás szerepeljen itt figyelmeztetőül a valóságra. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) napi 40 gramm fehérje-fogyasztást javasol! Ez közel harmada az átlag amerikai által fogyasztott fehérjemennyiségnek! Ráadásul a WHO is bevallja, hogy „biztonsági ráhagyás” van ezen a számon, hiszen a legtöbb kutatás igazolta, hogy kevesebb mint napi 30 gramm fehérje is bőven elegendő (Dr. V. P. Dole, Dr. A. C. Guyton, Dr. D. M. Hegsted, Dr. A. Leaf, stb.) Dr. F. Straub kutatásai szerint már napi 18 gramm fehérje huzamosabb ideig tartó fogyasztása is elég ahhoz, hogy mellette a szervezet nitrogén- egyensúlya normális legyen. Számos önmagán kísérletező kutató – Silvén, Chitidén, Röse – megállapította, hogy tökéletes egészség tartható fenn napi 25-30 gramm fehérje fogyasztásakor. Dr. G. Satalova idegsebész egészséges, aktív életet él napi 20 gramm fehérjebevitel mellett. Ezen kísérlet eredményei már lassan egy évszázada ismertek, érdekes módon ezt mégsem tanítják az iskolákban, nem reklámozzák a médiában. Pedig az adatok bárki számára hozzáférhetőek! A század elején optimálisnak tartott nagy mennyiségű fehérje ténylegesen csak a vegyes étrend mellett kerül be szervezetünkbe. Számunkra azért fontosak a fent említett tények, mert a 30-40 grammnyi fehérje bevitele növényi étrend esetén is megtörténik. (Sőt a sok hüvelyes és szójaétel fogyasztásakor a vegetáriánusoknál is felléphet a fehérjemérgezés!)

A fehérjehiánytól mindenki retteg, hála a médiának és a húsiparnak. A fehérjetöbblet veszélyeiről szinte senki sem beszél, bár önmagában is nagyságrendekkel gyakoribb betegség és több betegség kialakulásáért felelős, mint a fehérjehiány. A civilizációs betegségek nagy része szoros összefüggésbe hozható a túlzott métékű fehérje – főként hús – fogyasztásával (Dr. H. Linkswiler, Dr. S. Margen és tsai, stb.).

Térjünk ki a fehérje „fontosságának” okaira. Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, és ezekből építi fel a saját fehérjéit. (Erre még hivatkozást sem érdemes írnom, mert minden biológiakönyvben szerepel.) Nem a megevett fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat, ezért minden alapot nélkülőz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért lenne jobb, mert közelebb van szerkezetében az emberihez és ezért könnyebb beépíteni, felhasználni. A másik gyakran emlegetett „mese”, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, melyek azért esszenciálisak, mert a szervezet nem tudja őket előállítani – mindenképpen kívülről kell őket bevinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, míg a növények általában nem az összeset. Azt a fehérjét hívja a természettudomány teljesértékűnek, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a krumpli, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Hangsúlyoznunk kell, hogy egyébként sem szükséges minden étkezés alkalmával a teljes értékű fehérje fogyasztása, de még naponta sem. „A test képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját közös használatú tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset. Ezzel a témával egyébként számos kutató foglalkozott behatóan már az ötvenes évek elején (Dr. P. Bianchi és Dr. R. Hilf, Dr. H. Braun, Dr. H. N. Munro és társai stb.). Többszörösen bebizonyosodott, hogy az ember számára minden igényt kielégít és tökéletesen megfelel az állati fehérjétől teljesen mentes étrend! (Dr. M. Abdullah és társai, Dr. G. L. de Romana és társai, Dr.J. T. Dwyer és társai, Dr. J. M. Howe és társai, Dr. J. Knapp és társai, Dr. S. K. Kon és társai stb.) A fehérjetöbblet először is túlterheli az emésztőrendszert, a hús kisebbnagyobb (inkább nagyobb) része nem tud megemésztődni, ezért megrohad. A rothadás következtében a szervezet számára mérgező anyagok keletkeznek, melyek a véráramba kerülve számos betegség kialakulásáért felelősek. Ezt a folyamatot tovább erősíti a húsnak az a rossz tulajdonsága, hogy nagyon alacsony a rosttartalma, ezért az emésztetlen húsfehérje csak lassan ürül ki a belekből, tovább növelve a káros anyagok keletezésének és felszívódásának esélyeit. Mire a bűzös maradék eltávozik a szervezetből, egy csinos kis önmérgeződést okoztunk magunknak. A témához hozzátartozik az is, hogy a húst és általában a fehérjéket nem nyersen fogyasztja a bátor kísérletező. A fehérjék hőkezelés hatására kémiai szerkezetükben megváltoznak, denaturálódnak. A denaturált fehérjék emésztése tökéletlen, mert főzés hatására az aminosavakból törmelék marad, ami a szervezet számára használhatatlan. Minél tovább főzzük az állati fehérjét, annál több mérgező anyagcseretermék keletkezik, annál büdösebb a széklet, a vizelet annál több rohadásból származó bomlásterméket tartalmaz. Dr. Pottenger macskákon végzett kísérletei minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a hőkezelt állati fehérje megbetegít. Az állatokon jelentkező betegségek nagyon is emberiek voltak: fogínysorvadás, ízületi gyulladás, májzsugor, gyomorhurut stb. Azok a macskák, akik hőkezelt állati fehérjétől megbetegedtek, már soha nem nyerték vissza az egészségüket teljesen. Ezen kísérletek eredményei arra is rámutatnak, hogy még a húsevő állatok sem képesek megemészteni a főtt húst, pedig az ő szervezetük a húsevésre rendezkedett be. Hát még az ember, aki a gyenge gyomorsavával teljesen tehetetlenül áll a hőkezelt fehérje előtt!

Az emberben mindaz a fehérje, amely nem használódik fel elfogyott építőköveink pótlására, elbomlik, és mint azonnali energiaforrás szerepel. Ez azonban igen drága és rossz hatásfokú energiaforrás és a belőlük keletkezett salakanyagok kiürítése jelentős terheket ró a szervezetre. A fiziológiai építőszükséglet kielégítésén túli fehérjefogyasztást luxusfogyasztásnak nevezzük. Ez a fehérjetöbblet károsítja a májat és a vesét, és felborítja a test nitrogén- és sav-bázis egyensúlyát is (Dr. Beznák A., Dr. R. Walker és társai stb.).

A máj és a vese túlterheltségének egy-egy káros következményéről fentebb említést tettünk. A sav-bázis egyensúly felborulásával kapcsolatos betegségállapotokról majd a következő számunkban szólunk.