Az ember felépítése

Jelen cikkünkben a teljes ember felépítéséről, testeiről és az őt körülvevő magasabb világokról fogunk értekezni. Ezen területen sajnos sok félreértéssel és tévképzettel találkozhatunk, amik inkább a nem helyes megértésből adódnak, mint a rendszer bonyolultságából. Fontos, hogy ezeket a félreértéseket szétoszlassuk, ennek érdekében teljesen az alapoktól fogunk kiindulni. Itt is elmondható az, hogy nagyon sokféle és -fajta felosztás létezik, attól függően, melyik rendszerben taglaljuk, és hogy ki és mikor szerezte a tárgyunkra vonatkozó információt. Az elnevezések sokfélesége pedig szintén zavarbaejtő. Persze az esetlegesen előforduló ellentmondások itt is csak látszólagosak. A felületes szemlélő azonban könnyen eltévesztheti a mélyebb összefüggések hálóját, ami értelmet és rendszert ad a világnak. Leírásunkban az ember négyes felosztását fogjuk kifejteni a szellemtudomány megfigyelései alapján. Ez nem a legrészletesebb és legbonyolultabb osztályozása a szellemi szféráknak és testeknek, azonban reális képet fest azok számára is, akik még csak most ismerkednek e tudománnyal.


1. Fizikai test és az anyagi világ

Itt könnyű helyzetben vagyunk, hiszen ez az a testünk, amit mindenki észlel, létezését így hát nem kell bizonyítanunk. Matériává sűrűsödött fény alkotja, és a fizikai világban való életre használjuk. Enélkül nem lennénk képesek közvetlenül hatni a minket körülvevő anyagi világra. Fizikai testünk segít ezáltal megélni a világtól való elkülönülés érzését is, elveszítve az EGY-ség emlékét. Magát a matériát tekinthetjük olyan szellemi szubsztanciának, ami a saját lényegétől elidegenedett, és ez csak a földi inkarnációban található meg. Mivel atomok és molekulák építik fel, szellemi szempontból az ásványok világához tartozik. Saját magában nem képes formáját fenntartani, ezért a halálerők közreműködésével sorsa a felbomlás.

Keletkezése a Szaturnusz planetáris inkarnációban történt meg. Ekkor persze még nem a mai formájában létezett, hanem pusztán hőből állt. Ennek alapjait a hetedik angyali hierarchiabeli szellemek, a trónok adták, így fizikai testünket nekik köszönhetjük. Felépítése egy-egy inkarnálódás előtt a tizenkét állatövi jegy energiái segítségével történik meg. A mostani létezésig számos átalakuláson ment keresztül testünk, de számunkra csak a földi létben végbement átalakulások érdekesek most. Kezdetben fizikai testünk helyhez kötött és mozdulatlan volt. Később kialakult egyfajta helyhez kötött, majd a helyváltoztató mozgás. Testünk az anyagtalan szubsztanciáktól haladt fokozatosan a megszilárdulás felé. Szerveink is ennek megfelelő sorrendben alakultak ki. Ebben a sorban a csontrendszer volt az utolsó, és ekkora tehető az ember halandóvá válása is.

A szellemi út egyik legvégső feladata a fizikai testünk átdolgozása átmanná, szellememberré. Ez csak az archék segítségével mehet végbe oly módon, hogy a megtisztított fizikai test részeit átalakítják átmanná. Amikor ez megtörténik, az ember képessé válik majd arra, hogy intuíciós tudatszinten szellemi lényélményt éljen át. Így már közvetlenül, a megfigyelt dologgal azonosulva képes magasabb igazságok tudatosítására. Ez azonban – az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjét figyelembe véve – csak a távoli jövőben következik be tömeges méretekben. Persze mindig is lesznek olyan kiválasztottak, akik előrébb járva a fejlődésben, segítik embertársaikat.

Legnagyobb illuziónk is a fizikai testhez kötődik. Jelen korunkban az anyagelvű szemlélet megerősődésével, az emberiség nagy része fizikai testével azonosítja magát, ezáltal hozva létre olyan kötést, melyet nagyon nehéz feloldani. Kitartó munkával tudatosítani kell magunkban azt, hogy a fizikai test nem én vagyok. Ez persze nehéz, hiszen tapasztalataink nagy többsége a testünkhöz kötődik. Vegyük észre, hogy betegségeink sem a fizikai testünkben keletkeznek, csak ott jelzik a problémáinkat. Hiszen hogyan is lehetne beteg egy szénatom vagy egy vízmolekula? El kell fogadni azt, hogy jelen testünk csak és kizárólag erre az életünkre „készült”, azért, hogy felvállalt életfeladatunk végrehajtását a lehető legjobb módon szolgálja. Ezért kötelességünk testünkre minél jobban vigyázni, gondozni és a legjobb körülményeket teremteni neki. A szellemi út nem a fizikai test és a fizikai világ teljes elhanyagolásából áll, hanem az egyensúly megtalálásából a szellemi és fizikai között. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy vélik: „a testem nem én vagyok”, s ezért nem kezelik megfelelő tisztelettel fizikai létük alapját. Nem ápolják, nem szeretik(!) és nem gondozzák kellő odafigyeléssel testüket. Mivel még képtelenek lennénk test nélkül élni és hatni a fizikai világban, becsüljük meg őt, és vegyük észre tökéletességét és kiforrottságát.


2. Az étertest és az éteri világ

Az étertestet és a minket körülvevő éteri világot már csak a szellemi érzékelés valamely fajtájával vagyunk képesek látni, azonban érezni, vagy hatásai alapján a létét belátni bárki számára lehetséges. Ez a valóságszint közvetlenül a fizikai felett helyezkedik el finomságban, de teljesen áthatja azt. Sok esetben összevonva kerülnek említésre a különböző rendszerekben. Az éteri test látja el a fizikai testet a létéhez szükséges életenergiával, és a felépítéséhez szükséges formákat is ez adja. Amikor a életenergia elfogy, akkor az élő szervezet meghal, és a halálerők hatására a fizikai teste bomlásnak indul. Amikor ez az „összetartó erő” megszűnik, a test visszasüllyed az ásványvilágra jellemző állapotok közé. Mondhatnánk úgy is, hogy az éteri test harcol a halálerők ellen. Maga az éteri szint a növényvilágnak feleltethető meg. A növények rendelkeznek csak fizikai és éteri testtel (persze ez különbözik az emberétől) itt a fizikai szinten. Az éteri test az, ami elválasztja a növényt az ásványtól. Az egyetlen kivételt a kristályok képezik, mivel ők már rendelkeznek egyfajta élettest kezdeménnyel. Maga a Föld is rendelkezik éteri burokkal, ezért mindenképpen élőlénynek kell tekintenünk!

Magáról az étertestről elmondható, hogy szellemi látással szemlélve, alakja az emberi test alakját formázza, áthatja azt, illetve túllóg azon 10-15 cm-rel és burokként veszi körbe. Az ember fejlődése során úgy alakult ki, hogy az érzékszerveinket hatja át legkevésbé az éteritás. Minél egészségesebb és életerősebb valaki, annál vastagabb az éteri burka. Egészséges embernél hamvasbarack színű. Ez az energia az, ami a test energiacsatornáiban, a meridiánokban (nadikban) kering. Ahol ezen energiacsatornák metszik egymást, ott nagyobb jelentőségű központok képződnek. Az akupunktúra ezeket az éteri pontokat befolyásolva fejti ki hatását. Hét csatornakereszteződés képez egy akupunktúrás pontot, tizennégy kereszteződés egy mellékcsakrát és egy huszonegyes csomópont ad ki egy csakrát. Utóbbiakból hét darab található meg az ember fizikai testén, és a kozmikus energiák felvételében segítenek. Minden csakra szirmokhoz hasonló képződményekból áll, amelynek egyik fele éteri, a másik fele asztrális szirom.

Mivel ez a szféra tartalmazza testünk formájának kódjait, minden szervnek megvan az éteri mása. Éteri szívünk a jövőben igen nagy feladatot kap, hiszen az élettel áthatott emberi gondolkodás központja ide tevődik majd át az agyból. A látó orvos általában a szervek éteri lenyomatain korrigálja ki az elváltozásokat és ez idővel átíródik fizikai szintre is. A gyógyulásnál fontos tudnunk, hogy az a testrész, amit nem hat át rendesen az éteritás, nehezebben gyógyul. Finomsága alapján négyfajta éteri energiát különböztethetük meg: hő-, fény-, hang- és életétert. Napi tevékenységeink által, de legfőképpen gondolkodásunk miatt jelentős mértékben veszítünk éteri energiáinkból. Ez – mivel így a halálerők jutnak fokozottabb szerephez – gyorsítja öregedési folyamatainkat. Szerencsére azonban az éjszakai alvás során ez pótlódik. Ekkor az étertest nem hagyja el a fizikai testet, hanem szellemi segítséggel fenntartja a fizikai test életfolyamatait. Ennek módja az asztráltest kifejtésénél kerül leírásra.

Ez a testünk a Nap planetáris inkarnációjában keletkezett, a hatodik angyali hierarchia, az uraságok ajándékaként. Felépítésekor az ember a hét fő bolygó energiáját használja fel. Átalakításában pedig az arkangyalok segítségére számíthat. Az éteri testünkre legjobban a tiszta életvitellel, légzőgyakorlatokkal és ismétlődő, ciklikus feladatokkal hathatunk. A megnemesített étertestből buddhi (életszellem) keletkezik. Ekkor a tanítvány már bódhiszattva szintre lép, és inspirációs tudatszintre emelkedik. Ezen szinten a magasabb szférákat már egyfajta szellemi hallással képes érzékelni a törekvő személy.

Az éteri szintről még el kell mondanunk, hogy a Földtől a Hold szférájáig tart. Amikor valaki már éteri látással rendelkezik, figyelemmel kísérheti az elementálok működését a világban és az őt körülvevő természetben. Megtapasztalhatja mások éteri folyamatait és megláthatja saját tetteinek karmikus következményeit. Ez nagy előrelépés, hiszen döntéseiben már megnyilvánulhat a felsőbb akarat is.

A köztudatban úgy él, hogy inkarnáció csak fizikai testben következhet be az anyagi síkon, de kivételes esetekben megtörténhet, hogy a szellem bizonyos időre éteri testben születik le a Földre.

Image3. Az asztráltest és az asztrális szint

Ez a szint már távol esik attól a szférától, amit az ember mindennap megtapasztalhat a fizikai érzékszervei segítségével, és elméjével felfoghat. Leegyszerűsítve elmondható, hogy az asztrális test megfelel a léleknek. Ez az a testünk, amely érzéseinket, ösztöneinket, vágyainkat, gondolatainkat, kívánságainkat, akarati impulzusainkat tartalmazza. Egyfajta felosztás szerint elkülöníthető benne az érzés-, az akarat- és a gondolatvilág. Másfelől pedig felosztható egy tudattalan és egy tudatos részre is. A tudattalanban és a tudatosban egyaránt lakoznak a meg nem tisztított lelki tartalmak, állati ösztönök és vágyak, valamint megtisztított érzelmi impulzusok, nemes érzelmek. A tudattalan tartalma ismeretlen számunkra, tudatos részünk pedig ismert. A szellemi érzékeléssel megáldott szemlélő számára az asztrális test tojásdad felhőként veszi körbe a fizikai testet, amit az állandóan változó színek kavalkádja tesz lenyűgözővé. A színeknek, illetve azok tisztaságának és milyenségének nagy szerepe van, hiszen szimbolikus formában ezek utalnak a szemlélt objektum lelki tisztaságára és morális állapotára. Ha a színek tompák, sötétek vagy nyálkás állagúak, általában egyfajta „lelki szennyezésre” gondolhatunk. Ha az asztráltest fénnyel áthatott, zöldes, kékes, vagy arany színű, akkor egy fejlettebb lelket láthatunk. Alakja szintén változik a szellemi gyakorlatok hatására. Először a tojásforma megfordul, majd egy kereszt alakot formáz. Ha pedig becsatlakozik a személyes védőangyalunk, akkor az ember asztrálteste a védőangyal asztrális testével együtt kettős kereszt alakját mintázhatja. Ezek mind nagyon sok információt közölhetnek egy értő (harmadik) szem számára, a vizsgált személyről. Minden külső behatást, élményt, impulzust az asztráltest vesz és dolgoz fel. Azonban a megemésztett élmények emlékei az étertestben tárolódnak el. Ezt figyelembe kell vennünk tanulási tevékenységünk során. Ez az a folyamat, amit sokan a tanult információk leülepedésének hívnak. Általában ez három-négy nap is lehet. A kozmikus és inkarnációs emlékek a finomabb éteri energiákból (hang és életéter) hozzáférhetőek.

Korunk emberéről elmondhatjuk, hogy életét nagyban az asztráltest által „termelt” lelki impulzusok irányítják. Sajnos sok esetben ezek nem a morális erővel áthatott, tiszta lelki tartalmak. Ezért lehetséges az, hogy a fizikai világban olyan erősek a negatív érzelmek mint a mohoság, túlzott szexuális vágy, önzés, gyűlölet, rosszakarat. Amikor az asztráltest átdolgozásra kerül, ezek az impulzusok lassan kitisztulnak, és a morális törvények világba ültetésének vágya veszi át a helyüket. Ezt az átdolgozási munkát mindig a magasabb Énünk végzi el.

Az asztráltest a Hold planetáris inkarnációban jött létre az ötödik angyali hierarchia, az erők áldozataként. A Nap, a Hold és a Föld energiájából épül fel. Átalakítása révén manasszá válik, természetesen a védőangyalunk hathatós segítségével. Itt is elmondható, hogy csak az Énünk által megtisztított asztrális tartalmak nemesíthetőek át az angyalunk munkája által szelleménné.

Ha ez megvalósult, akkor az ember képes imaginációs tudatszintről szemlélni a világot. Ezt felfoghatjuk szellemi képélményként is. Ez az első tudati szint a mostani éber tudatunk fölött. Ezt többféle módon is segíthetjük. Elsősorban fontos, hogy minden állati eredetű táplálékot hagyjunk el táplálkozásunkból. Az állatoknál már beszélhetünk az asztrális test meglétéről. Persze ez nem olyan, mint az emberé, hiszen nincs áthatva az Én ereje által itt a fizikai síkon. Ezek az állati asztrális maradékok bejutnak az ember energetikai rendszerébe az étkezéssel. A két asztralitás minőségi különbsége miatt ezek nem kerülhetnek feldolgozásra. Mint az olaj (állati) a vízen (emberi), úgy viselkedik a két energia egymáshoz viszonyítva, ezért ezt mindenképpen ki kell ikatatni életünkből. Másodsorban pedig lelki és meditációs gyakorlatokkal, és a szellemi igazságok teljes mértékű megértése és feldolgozása által segíthetünk be angyalunknak.

Halálunk után a köztes létben az asztráltestünk akár kilencszáz évig is élhet. Eközben a szellem többször is felveheti ugyanazt az asztrálköpenyt inkarnációs céljainak legjobb megvalósítása érdekében. A szellem bölcsességtől áthatva mindig olyan asztralitást választ magának (mint egy ruhatárból), ami minden szempontból a legmegfelelőbb számára. Sok tanító csinálta azt, hogy egy átnemesített asztráltestet (vagy éteri testet) másnak átadva, egy teljesen „nyers” lelket rakott össze magának, és azt is átdolgozta. Ez egy nagy áldozat a mestertől, hiszen ilyenkor az előző életben már birtokolt lelki erényeket és erőket újra meg kell szereznie szenvedésteli tanulási folymatok által, sokszor tudattalanságba visszasüllyedve.

Az asztrális világ a Holdtól a Nap szférájáig terjed. Ezt vizsgálva elmondhatjuk, hogy ez a szféra állandó mozgásban és változásban van. A gondolat itt rögtön teremtő erővel rendelkezik, ezért nagyon fontos a gondolatkontroll gyakorlata. Itt már az érzelmeink, gondolataink és félelmeink lényekként állnak előttünk és külső entitásoknak éljük meg őket. Ameddig nem uraljuk belső világunkat teljesen, és nincs meg a kellő morális tartás, a kis küszöb őre visszatart minket a belépéstől, így óvva meg bennünket elménk megbomlásától.

Alváskor asztráltestünk kiemelkedik a fizikai testünkből, és a csillagszférába távozik. Ekkor töltődik fel azokkal az éteri energiákkal, amivel – a testnek átadva – regenerálja azt. Az álmodási folyamat pedig az asztráltest időnkénti visszacsúszása közben következik be. Időnként megfigyelhető, hogy a napi események összekeverednek a tényleges szellemi történésekkel, de ahogy haladunk a szellemi úton, sokkal tisztábbak lesznek az álmaink, végül pedig már áloméletünk is teljesen tudatossá válik. Így viszont testelhagyásos (asztrálprojekciós) gyakorlatra is szert tehetünk, akaratunk szerint bármikor tevékenykedve a csillagvilágban.

Sok tanítvány és beavatott foglalkozik azzal folyamatosan, hogy különböző földi helyszínek, de akár szellemi szférák asztrális tisztítását végzi. Ez egy nagyon fontos munka, hiszen az emberek által megtermelt negatív gondolatformák, érzelmek a fizikai szinten komoly változásokat okozhatnak. Vírusok, baktériumok keletkeznek, és természeti katasztrófák következhetnek be a sok asztrális szennyezés miatt. Ezt tudva még nagyobb a felelősége az embernek, hiszen nem csak cselekedeteinek van azonnali következménye, hanem gondolatainak is!


4. Az ÉN és mentális szféra

Jelen korunkban az emberiség nagy részének ez a legfelső lénytagja, ezen felül majd az átalakított testek foglalnak helyet. Énünk az a rész, ami megdolgozza az alsóbb testeket. Ez képviseli az isteni szikrát lényünkben, romolhatatlan és tiszta. Rezgésének magas volta miatt képtelen lenne bekapcsolódni a fizikai testünkbe, ezért lelkünk – mint egyfajta kapocs – is szerepet játszik. Jelenleg egyedül az ember az, akinek ÉN-je a fizikai szinten van jelen. Régebbi korokban még több emberi lénynek volt egy közös Én-je, de a szellemi fejlődés megkívánta individualizálódás miatt ma már mindenkinek egy Én-je van. Így fejlődik az ember szabadságban és bölcsességben.

Maga az ÉN az exusaiok (negyedik angyali hierarchia) áldozatos ajándékának köszönhető. Sajnos ma még csak hatásaiból következtethetünk létére, közvetlenül nem tudjuk megtapasztalni. Legtöbb ember az asztrális vonások alapján ítéli meg társait, de fontos lenne, hogy kicsit „feljebb” is lássunk. Észre kell vennünk másokban az isteni csírát és fényt. Ez segít hozzá a feltétlen szeretet kialakításához.

A köztes létben a szellem az, ami az alsóbb testeket magára építve visszaszületik a fizikai síkra. Ã az összes test tapasztalati esszenciáját magába sűrítve fejlődik egyre magasabb szintre. Látók a szellem korát megállapítva utalhatnak a begyűjtött tapasztalatok mennyiségére. Ez nem mutatja meg a szellemi fejlettséget, hiszen nem feltétlenül az öreg szellem a legfejlettebb, de a mi fizikai síkhoz kötött tudatunk számára egy kapaszkodó lehet a megértés irányában. A kort szellemévben mérik, ami háromszázhatvanötezer földi évnek felel meg.

A felső mentális szint a Szaturnusz bolygó szellemi szférájától kezdődik. Itt a nagy küszöb őre vigyáz arra, hogy az illetéktelenek és a felkészületlenek ne léphessék át a kaput. Jelen korunkban ez a szellemiség Krisztus, a Nap-exusai. A szférát általában két részre szokták osztani, alsó és felső világra. Sajnos a hétköznapi tudathoz kötött fogalmi gondolkodás számára az itt megnyilvánuló dolgokat megragadni nehéz, ezért csak felsorolásszerűen említjük meg az itt létező entitásokat. A mentális világ szubsztanciája az emberi gondolat, itt lelhetünk rá minden fizikai objektum ősképére. Ahogy egyre feljebb hatolunk megtaláljuk az éteri és az asztrális világ ősképeit, majd maguknak az ősképeknek a teremtését láthatjuk. Itt már minden élő gondolat egy lényként jelenik meg.

Fontos, hogy gyakorlatok által felvegyük ÉN-ünkbe a krisztusi impulzust, és eljussunk oda, hogy megtapasztaljuk azt, akik igazán vagyunk. Ebben Michael arché segít minket, úgy, hogy felteszi nekünk a „Ki vagy te?” kérdést. Az egyetlen helyes válasz, ami tőlünk érkezhet, az a „Vagyok aki vagyok” (vagy másképpen: Ego sum Ego – ÉN vagyok ÉN). Ezt persze élettel és szellemmel áthatottan kell megélnünk, nem elég a puszta szó. Halálunk után mindig újra felteszik nekünk ezt a kérdést mint kollektív Grál-kérdést, és üdvös, ha a válasz már életünkben megvan rá.

 

  Ki adta? Mikor keletkezett? Hogyan tisztítható meg? Ki alakítja át? Mivé alakul?
ÉN Hatalmas-
ságok
Föld-lét Tiszta szellemi tanítások tanulmányozása, és teljesen önzetlen tettek végrehajtása KRISZTUS
Asztrális test Erők Hold-lét Imádság, meditáció, gondolat- és érzelemkontroll stb. Angyal Szellem-ÉN 
(manasz)
Éteri test Uraságok Nap-lét Légzésgyakorlatok, euritmia, csi-kung, szóböjt stb. Arkangyal Élet-Szellem
(buddhi)
Fizikai test Trónok Szaturnusz-lét Mozgás, léböjt, növényi étrend, szauna stb. Arché Szellem-Ember
(átman)
A táblázatot összeállította Váradi Tibor

 

Csehi István

Megjelent a Manifesztum 12. számában
2018-04-16T12:12:02+00:00

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

ÚJ TANFOLYAM!
BETELT! 2019. február 23-tól havi egy alkalom
– 4 szombat, 10-17h
A 4 alkalmas tanfolyamon elméleti és gyakorlati formában is foglalkozunk a párkapcsolatokkal, többek között az alábbi területeket érintve:
Kommunikáció • Konfliktuskezelés • Párkapcsolati játszmák • Drámaháromszög • Társfüggőség, intimitáskerülés • Bizalom és szabadon hagyás • Önismereti gyakorlatok • Nyitottság és őszinteség

ÚJ VIDEÓ!
2019. február 2-3. (Szo-V), 9-17h
Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

2019. február 18-tól, 18-21h
– 7 alkalom hétfő esténként
Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

2019. január 19-20. (Szo-V), 10-17h
2019. március 23-24. (Szo-V), 10-17h
A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghírdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

4 alkalmas gyakorlati tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
Bátorság, megvalósítóerő, belső harcos • Célok, motiváció, értékrend • Önbizalom, magabiztosság, bizalom • Pénz, siker, hivatás • Elengedés, elfogadás, önelfogadás • Szabadság, függetlenség, tudatosság • Öröm, játék, spontaneitás – a Belső Gyermek gyógyítása

A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

A NAPFÉNYES GYÓGYKÖZPONTBAN!
Ízelítő a témákból:
A természetes táplálkozás alapjai, méregtelenítő módszerek • A légzés hatalma – légzőgyakorlatok és hatásaik • Gerincpanaszok megelőzése és gyógyítása • Pszichoszomatika és stresszoldás – a betegségek lelki háttere • Vizuális diagnosztika – a betegségek jelei testünkön

Az Enneagram II. tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. január 26-27. (Szo-V), 9-16h

2019. február 12-től, 18-20h
– 5 alkalom kedd esténként

VIDEÓ!
2019. január 26-27. (Szo-V), 9-16h

ÚJ VIDEÓ!
2019. január 12-13. (Szo-V), 9-16h
Teljesen kezdők számára is ajánlott.

BETELT! 2019. január 10-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtökönként

2019. január 3. (Cs), 18-21h
BETELT! 2019. január 17. (Cs), 18-21h
2019. január 31. (Cs), 18-21h
2019. február 14. (Cs), 18-21h
2019. február 28. (Cs), 18-21h

ÚJ TANFOLYAM!
Ez a kurzus arról szól, hogyan lesz a művészeted még inkább olyan, ami téged fejez ki, ami igazán Te vagy azáltal, hogy minél inkább elszakadsz a másolástól és a saját belső kifejező erődet kezded el belevinni az alkotás folyamatába.


Teljesen kezdők számára is ajánlott.

Teljesen kezdők számára is ajánlott.

Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop


Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
2019. február 6-tól, 18-20h
– 8 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Manifesztum 117. szám – 2018. november-december

  • Magyar királyok és uralkodók – 10. rész: V. István, IV. (Kun) László, III. András
  • Majommá tett emberiség – avagy az evolúcióelmélet kritikája, 2. rész
  • A békés harcos útja – interjú Dan Millmannel
  • Túllátni önmagunkon – könyvajánló
  • Az újjászületés rejtélye
  • Karácsony misztériuma a szellemtudomány fényében
  • Cél-tudat
  • A gőg mint a szeretet akadálya…
  • A pentagram titkai – Aranymetszés térben és időben (Szakrális geometria)
  • Mese

Bővebben…

Kiadványaink

Egészséges életmód alapjai Manifesztum
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapjon
előadásainkról, kiadványainkról, induló tanfolyamainkról!

Email értesítő feliratkozás
Napfényes Élet Alapítvány (főmenü)

Napfényes Élet Alapítvány