Saint Germain gróf élete és halála(?)

Számos kutató elme próbálta már felfedni a titokzatos gróf életének és halálának rejtelmeit. Ez többé-kevésbé sikerült is, a kutatás módjától függően. A levéltárak és a ránk maradt történetek egy ellentmondásokkal, rejtélyekkel és titkokkal teli életet tárnak elénk. Ezekben a történelmi “tényekben” hemzsegnek a találgatások, pletykák és fikciók. Így a dolog tovább bonyolódik.

Kicsoda Saint Germain?

Származásáról nem állnak rendelkezésre feljegyzések. A leghitelesebb adatok II. Rákóczi Ferenc törvénytelen fiaként mutatják be, de persze ez sem bizonyos. Születési évéről sem tudunk semmit. Olyan mintha egyszer csak felbukkant volna a világ színpadán, majd dolga végeztével elhagyta volna azt. Koráról szintén számos pletyka keringett. Egy történet szerint egyszer megkérdezték a kocsisát, hogy igaz-e, hogy ura már négyszáz éves is elmúlt?

Saint Germain– Nem tudom, – válaszolta a kocsis -, jómagam csak 130 éve szolgálok mellette.

Az alapja ezeknek a pletykáknak maga a gróf volt. Csodálták őt mint tudóst, diplomatát, orvost, alkimistát, költőt, zeneszerzőt és hegedűművészt. Műveltsége páratlan, történelmi tudása szinte már emberfeletti volt. Olyan természetességgel és átéléssel mesélt régmúlt korok történéseiről, mintha ő maga is ott lett volna. Ezekben az elbeszélésekben egyes szám első személyben beszélt magáról. Angliában egyszer egy tudósokból álló bizottság tette próbára a tudását, akiket természetesen szintén lenyűgözött.

Sokan tanúsították hogy a gróf akcentus nélkül, anyanyelvi szinten beszélt többek között spanyolul, franciául, angolul, németül, olaszul, portugálul, arabul, kínaiul, oroszul, szanszkritül, görögül, valamint járatos volt a kelet-európai nyelvekben is.

Horace Walpole írta róla, hogy Saint Germain, kiváló költő, aki ráadásul remekül énekel és hegedül is. Még a leghíresebb muzsikusokat is meglepte improvizációival.

Európai körökben csodákat beszéltek olajfestményeiről is. Állítólag színkeverékei olyan különleges effektust adnak a képeinek, hogy a megörökített személy szinte él. Több művész is kérte, hogy árulja el színkeverése titkát.

Tökéletesen használta mindkét kezét, és sokszor megfigyelték, hogy egyszerre jegyzetel jobb és bal kezével.

Nagyon értett a drágakövekhez is. Egyszer a francia király hibás gyémántját megjavította, azután hogy a szakértők kijelentették a kőről: javíthatatlan.

Vagyona méretéről és származásáról szintén keveset tudunk. Tény azonban, hogy királyokat megszégyenítő anyagi gazdagság birtokában volt.

Mint már említettem, kiváló diplomata is volt. Számos európai udvarral ápolt szoros kapcsolatot, sőt barátságot. Az uralkodók megbíztak benne, tanácsát kérték és megfogadták. Viselkedése nemesi neveltetést sejtetett, vagyona és szinte tökéletes emberi mivolta pedig szívesen várt vendéggé tette őt mindenhol.

Jártas volt az okkult tanokban, ismerte a gyógyfüvek és a gyógyítás fortélyait. Fiatalos külseje miatt elterjedt róla, hogy birtokában van az Életelíxirnek. Életmódja visszafogott, sőt spártai volt, mesés gazdagsága ellenére. Feljegyezték róla, hogy még a legnagyobb lakoma közben sem nyúlt az ételhez, legfeljebb pár szem gyümölcsöt vett magához. Általában amíg a vendégsereg falatozott, ő történeteket mesélt.

Étrendjének alapját különböző durvaságúra őrölt gabonafélékből sütött kenyerek képezték. Ezenkívül gyümölcsöket és mézet fogyasztott. Visszavonulásai idején pedig rendszerint hosszú böjtöket tartott.

Egy korabeli vélemény szerint a gróf megjelenésében művelt, finom ember benyomását keltette. Látszott rajta, hogy nemesi származású és jó körökben mozog.

Életútja egy bölcs és előrelátó embert mutat, aki sosem vétett a becsület szabályai ellen, és nem tett semmi olyat, amely kétségbe vonta volna feddhetetlenségét. Számtalan csodáról hallottak vele kapcsolatban, de ezek mindegyike nélkülözte a negatívumot és a botrányt.

Halála 1784-re tehető, de ezután még többször is felbukkant Európa különböző országaiban. Az esetek között vannak jól dokumentáltak is. Chalons gróf velencei nagykövet a Szent Márk téren futott vele össze 1788-ban. Később, 1789-ben D’Adhemar grófnőt látogatta meg, akivel hosszasan el is beszélgetett. A leírás szerint a gróf fiatal volt, életerős és ugyanúgy nézett ki, mint évtizedekkel azelőtt.

Az ezoterikus hagyomány Saint Germain grófot mint a Rózsakeresztes Rend Nagymesterét ismerte. Mágus, látnok és alkimista volt, aki feladatának megfelelően elhivatottan segítette az embereket. Az egyetlen ránk maradt, neki tulajdonított írásos mű a “La Trés Sainte Trinosophie”, amely az okkult tudományok minden tanulójának a legfontosabb alapmű. Nem csak azért, mert ez Saint Germain gróf egyetlen ismert kézirata, hanem mert egyike a legrendkívülibb iratoknak, amely a Hermetikus Tudományokat valaha is összefoglalta. A mű nem hosszú, mindössze 96 lap. Nyelve francia, és számos kézzel rajzolt és ragyogóan színezett kép díszíti.

A kézirat a gróf beavatását tárja fel, tizenkét állomáson kísérve végig őt asztrológiai, alkímiai és kabbalista szimbólumok mögé rejtve beavatásának nehéz útját.

A szellemtudományok és az emberi fejlődés olyan magas fokára jutott el, ami lehetséges magyarázatként szolgál az őt körüllengő rejtélyekre. Ha elfogadjuk ezt az érvelést, akkor egy olyan szellem útja rajzolódik ki, aki egész életében az emberiség fejlődésén munkálkodott, olyan zavaros időkben, mikor az emberek csak sötétben tapogatózó árnyak voltak.

Saint Germain Fény volt, aki megpróbált Világosságot hozni és a tudás magvait elszórni. Minden vagyona, drágakövei, festményei, tudása az elkápráztatáson keresztül ezt a célt szolgálta. Gyógyítani próbálta az anyagba vakult emberiséget, felrázni kábultságukból és a Szellem felé terelni őket.

Ha így tekintjük át életét, észrevehetjük, hogy mindent eme Cél érdekében cselekedett és mondott. Persze ezeket lehet félremagyarázni vagy profanizálni, azonban az Igazságot ez a legkevésbé sem csorbítja meg.

Csehi István

Megjelent a Manifesztum 1. számában.
2018-07-05T13:25:31+00:00

Napfényes Tanfolyamok az alapítvány szervezésében:

Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

2019. március 9. (Szo), 9-17h
Az Enneagram II. tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

ÚJ VIDEÓ!
2019. február 2-3. (Szo-V), 9-17h
Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

2019. január 19-20. (Szo-V), 10-17h
2019. március 23-24. (Szo-V), 10-17h
A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghírdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

2019. február 18-tól, 18-21h
– 7 alkalom hétfő esténként
Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

4 alkalmas gyakorlati tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
Bátorság, megvalósítóerő, belső harcos • Célok, motiváció, értékrend • Önbizalom, magabiztosság, bizalom • Pénz, siker, hivatás • Elengedés, elfogadás, önelfogadás • Szabadság, függetlenség, tudatosság • Öröm, játék, spontaneitás – a Belső Gyermek gyógyítása

A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

A NAPFÉNYES GYÓGYKÖZPONTBAN!
Ízelítő a témákból:
A természetes táplálkozás alapjai, méregtelenítő módszerek • A légzés hatalma – légzőgyakorlatok és hatásaik • Gerincpanaszok megelőzése és gyógyítása • Pszichoszomatika és stresszoldás – a betegségek lelki háttere • Vizuális diagnosztika – a betegségek jelei testünkön

ÚJ TANFOLYAM!
A 4 alkalmas tanfolyamon elméleti és gyakorlati formában is foglalkozunk a párkapcsolatokkal, többek között az alábbi területeket érintve:
Kommunikáció • Konfliktuskezelés • Párkapcsolati játszmák • Drámaháromszög • Társfüggőség, intimitáskerülés • Bizalom és szabadon hagyás • Önismereti gyakorlatok • Nyitottság és őszinteség

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. március 2-3. (Szo-V), 10-17h
Kétnapos festőtanfolyam, mely segít neked abban, hogy a kezdő lépéseket megtedd az akrilfestés birodalmában.

2019. április 7. (V), 10-17h
Szakadj el a másolástól és fedezd fel egyéni festészeti stílusod!

2019. május 4. (Szo), 10-17h
Segítünk Neked jobbá válni abban, hogy bátran szembenézz az új kihívásokkal. Légy egyedi és válj kreatív, alkotó emberré!

2019. március 30-31. (Szo-V), 10-17h
Ismerkedj meg a vízfestés alapvető technikáival és fess le bármit, amit csak szeretnél!

2019. április 27-28. (Szo-V), 10-17h
Tanuld meg, hogyan fess másolás nélkül egyedi stílusú képet!

2019. május 26. (V), 10-17h
Készíts minél több egyedi képet olajjal! Szabadítsd fel a benned lévő kreativitást!

BETELT! 2019. január 10-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtökönként
Ennek az eszköznek széles a hegye, így a húzott vonalvastagság variálható. A vonal irányával és a hegy tartási szögével szabályozható, hogy milyen vastag vonal kerül a papírra.

BETELT! 2019. február 12-től, 18-20h
– 5 alkalom kedd esténként
A hegyes toll vonalvastagsága attól függ, mekkora erővel nyomjuk rá a papírra. A hajszálvékony vonaltól a több milliméteresig terjed a szélessége. Kiválóan alkalmas folyóíráshoz és díszített betűkhöz.

2019. január 26-27. (Szo-V), 9-16h

BETELT! 2019. január 17. (Cs), 18-21h
2019. január 31. (Cs), 18-21h
2019. február 14. (Cs), 18-21h
2019. február 28. (Cs), 18-21h
2019. március 14. (Cs), 18-21h
2019. március 28. (Cs), 18-21h

Minden festő elkezdte valahol. Ha olajjal szeretnél festeni, kezdd itt!


Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop

A szépírás csúcsa az ecsettel írás. Nagy kézügyességet és kontrollt igényel, cserébe a legyszebb és leginkább élettel teli betűformákat adja.

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
BETELT! 2019. február 6-tól, 18-20h
– 8 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

ÉVENTE CSAK EGYSZER INDÍTJUK!
Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Manifesztum 118. szám – 2019. január-február

  • Majommá tett emberiség – Avagy az evolúcióelmélet kritikája 3. rész
  • (Improvizációs) Színház az egész világ – életvezetési tanácsok az impró segítségével
  • Drámamentes fegyelmezés – A kapcsolódás ereje 1. rész
  • Soha nem késő (filmajánló)
  • A hit és az ész kapcsolata a teológia és az antropozófia tükrében
  • Inzulinrezisztencia – az akadémiai és az antropozófus orvoslás szempontjai
  • A változókor könnyebben
  • Magyar királyok és uralkodók 11. rész – Szent királyok nemzetsége
  • Régi mesék mai üzenetei: A világszép Nádszál kisasszony – A helyes hozzáállás meséje
  • Olyanok, mint a hó – Siegwart Knijpenga meséje

Bővebben…

Kiadványaink

Egészséges életmód alapjai Manifesztum
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapjon
előadásainkról, kiadványainkról, induló tanfolyamainkról!

Email értesítő feliratkozás
Napfényes Élet Alapítvány (főmenü)

Napfényes Élet Alapítvány