Mik azok a csakrák?
A csakrák az ember fizikai szemmel láthatatlan, szellemi részeinek szervei, erőtestei. A csakrák erőközpontok, melyek harmonikus működésük esetén transzformátorokként alakítják át a szervezet és a kozmosz energiáit, s azokat így közvetítik egymás felé.
A csakra jelentése
A szanszkrit eredetű “csakra” szó magyar jelentése “kerék”; gyakran lótuszvirágokként ábrázolják őket, tölcsér vagy virágkehely formájuk miatt.
A csakrák elhelyezkedése
A csakrák ott keletkeznek, ahol bizonyos szellemi energiaáramlatok tartósan keresztezik egymást. Ezeket a csatornákat nadi-knak (szanszkrit), vagy meridiánoknak nevezik, melyek közvetítésével az energiaáramlás az étertesten belül zajlik.
A csakrák száma a hagyomány szerint hetvenkétezer (72 ezer). Mint ahogyan a vérerek a vért szállítják, úgy áramlik ebben a finom hálózatban az energia. Ahol 7 vezeték keresztezi egymást, ott a 88.000 akupunktúrás pont egyike, ahol 14, ott a 21 mellékcsakra egyike található. 21 energiapálya metszéspontjában pedig a főcsakrák helyezkednek el.
Előjelentkezési AKCIÓ
szeptember 15-ig!
Évente egyszer indul!
A csakrák működése
A csakrák az ember érzékfeletti részeivel közös szervek, s mint ilyenek, minden testben sajátos feladatuk van. A test elülső felén az energia felvétele zajlik, míg a hátulsó részen az elhasznált energia leadása. Az étertestben a csakrák felelősek az életerők áramoltatásáért, és a test egészséges működését fenntartó energiákért. Az asztráltestben a tudat különböző vetületeinek – az akaratnak, az érzésnek és a gondolatnak – a fejlődéséről, illetve a magasabb, érzékfeletti tudatról gondoskodnak. A csakrák fejlődése teremti meg az alapját annak, hogy a szellemi világokat és azok lényeit megismerjük, így a csakrák szellemi érzékszerveknek is tekinthetők.
A 7 csakra
1. csakra – Gyökércsakra (Muladhara csakra)
A gyökércsakra a gátnál helyezkedik el. Ez az egyetlen csakra, ami lefelé irányul, összeköt minket a Földdel, az anyagi világgal.
Alaptémái: a földdel való kapcsolat, munkához való hozzáállás, testtudat, gyökerek megtalálása.
2. csakra – Szakrális csakra / Nemi csakra / Szexcsakra (Svadistana csakra)
A szakrális csakra a köldök alatti hasrészen helyezkedik el.
Alapttémái: a kreativitás, alkotás, nemiség, szexualitás, párkapcsolat. Összeköt minket a másik nemmel.
3. csakra – Köldökcsakra / Hasi csakra / Napfonat csakra (Manipura csakra)
A köldökcsakra a köldök felett kb. 2 ujjnyival helyezkedik el.
Alaptémái: erő, hatalom, harc, ambíció, aktivitás, agresszió, önbizalom, önértékelés, érzelmek kifejezése, megélése, öröm, önmegvalósítás.
4. csakra – Szívcsakra (Anahatha csakra)
Az ember negyedik csakrája, a szívcsakra kiemelt fontosságú, hiszen ez a közvetítő az “alsó ember” (az egyes, kettes és hármas csakraszintek) és a “felső ember” (az ötös, hatos és hetes csakrák szintje) között. Ahogyan az ember makrokozmikusan az ég és a föld közötti híd szerepét tölti be, úgy a szívcsakra mikrokozmikus közvetítő lent és fent között. A hét csakra jelképes megfelelője a hétkarú gyertyatartó. Ha a csakrákat ily módon párba állítjuk, akkor a szívcsakra valóban “páratlan” közöttük!
A mellkas közepén található a szív magasságában.
Alaptémái: a szeretet adása és elfogadása, nyitottság, odaadás, elfogadás, együttérzés, megbocsájtás, önzetlenség, szolgálat, adakozás, jószívűség. A szívcsakra állapota meghatározza kapcsolatunkat az embertársainkkal. Erősíteni a szívcsakra-gyakorlattal lehet.
5. csakra – Torokcsakra (Visuddha csakra)
A torokcsakra a nyakon, a gége előtt helyezkedik el.
Alaptémái: beszéd, kommunikáció, hallás, hallgatás, őszinteség, önuralom, függetlenség.
6. csakra – Homlokcsakra (Adnya csakra)
A homlokcsakra a homlok közepén helyezkedik el.
Alaptémái: tanulás, megértés, felismerés, logikus gondolkodás, tisztánlátás, felelősségvállalás, tudatosság, figyelem, életfeladat megtalálása, felvállalása.
7. csakra – Koronacsakra / Fejtető csakra (Sahasrara csakra)
A koronacsakra a fejtető közepén helyezkedik el. Ez az egyetlen csakra, ami felfelé nyílik, összeköt minket az Éggel.
Alaptémái: megvilágosodás, egységélmény, kapcsolat az Abszolútummal, szabadság, önfeláldozás, önátadás, alázat, „isteni boldogság”.
Csakra pontok
Csakrák és betegségek
A 7 főcsakra a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működik. Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik: a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látó színváltozásként észlel. Ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok.
Itt álljon pár példa, a teljesség igénye nélkül az adott csakraszinthez tartozó betegségekről:
- Gyökércsakra betegségei: vastagbbél-, vese-, hólyagproblémák, reuma, ízületi gyulladás, vérnyomásproblémák
- Nemi csakra betegségei: vékonybél-, nemi szervek betegségei
- Napfonat csakra betegségei: hasnyálmirigy-, máj-, emésztőrendszer problémái, szembetegségek
- Szívcsakra betegségei: szív- és érrendszeri zavarok, immungyengeség, daganatos betegségek, tüdőbetegségek
- Torokcsakra betegségei: hallás- és fülproblémák, megfázás, torok- és mandulagyulladás, pajzsmirigy betegségei, asztma, beszédhibák, sclerosis multiplex.
- Homlokcsakra betegségei: fejfájás, migrén, látászavarok, hipofízis betegségei, melléküreg gyulladások, idegrendszeri betegségek, értelmi fogyatékosság, memóriazavarok
- Koronacsakra betegségei: pszichés, mentális kórképek, paranoia, skizofrénia, öngyilkossági hajlam, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, epilepszia, időskori elbutulás
A csakrák erősítése, harmonizálása és gyógyítása
Minden csakra szinthez tartoznak színek, ásványok, illóolajok és akár tevékenységek, gyakorlatok, amivel az adott csakraszintet harmonizálni, erősíteni, gyógyítani lehet.
A 7 csakra színei
- Gyökércsakra színe: mélyvörös, tűzpiros
- Nemi csakra színe: narancssárga
- Napfonat csakra színe: napsárga
- Szívcsakra színe: zöld, rózsaszín
- Torokcsakra színe: világoskék
- Homlokcsakra színe: indigókék
- Koronacsakra színe: lila, ibolya
Csakra ásványok, csakra kövek
- Gyökércsakra ásványai: vörös jáspis, rubin, vérkő, ónix, füstkvarc, gránát, achát
- Nemi csakra ásványai: borostyán, karneol, holdkő
- Napfonat csakra ásványai: tigrisszem, topáz, citrin, borostyánkő
- Szívcsakra ásványai: rózsakvarc, smaragd, jáde, turmalin
- Torokcsakra ásványai: akvamarin, türkiz, kalcedon
- Homlokcsakra ásványai: lapis lazuli, zafír, ametiszt, lazúrkő, szodalit
- Koronacsakra ásványai: hegyikristály, gyémánt, ametiszt
Aromaterápia, illóolajok és a csakrák
- Gyökércsakra illóolaja: szegfűolaj, cédrus, rozmaring
- Nemi csakra illóolaja: ilang-ilang, szantál, kardamon
- Napfonat csakra illóolaja: citrusfélék, bergamott, citromolaj
- Szívcsakra illóolaja: rózsaolaj, bazsalikom, édeskömény
- Torokcsakra illóolaja: levendula, eukaliptuszolaj, zsálya, fenyő
- Homlokcsakra illóolaja: jázmin, menta, muskoályzsálya
- Koronacsakra illóolaja: lótusz, tömjén
Csakragyakorlatok
Gyökércsakra erősítése: kertészkedés, földelő gyakorlatok, sport
Nemi csakra erősítése: alkotás, tudatosság a táplálkozás és szexualitás területén
Napfonat csakra erősítése: megfelelő táplálkozás, alapos rágás, érzelmek megélése, tudatosítása, kifejezése
Szívcsakra erősítése: ima, szívcsakragyakorlatok, szívmeditáció
Torokcsakra erősítése: torokcsakra-gyakorlatok, hangok megifgyelése, szóböjt, mások beszédének előítélet- és kritikamentes hallgatása
Homlokcsakra erősítése: álmokkal való munka, logikai játékok, fejtörők, gyertyafény-meditáció
Koronacsakra erősítése: fénymeditáció, jelenlét-gyakorlatok, szellemi tanulmányok, praxis, spontaneitás, megszabadulás a szerepektől, maszkoktól
Csakra meditációs gyakorlatokról itt olvashatsz bővebben >>
Ízelítő Váradi Tibor csakra tanfolyamából:
Érdekelnek a csakrák részletesebben?
Gyere el 7+1 alkalmas csakratanfolyamunkra!
ÉVENTE EGYSZER INDUL! 2024. október 9-től szerdai napokon, 18:00–20:30-ig (7+1 alkalom)
A csakratanfolyamon megtudhatod, hogyan tudod megtisztítani, aktivizálni a csakráidat. Megismerheted a minden csakra jelentőségét, hozzá tartózó szín, drágakövet, betegségeket.
Az egyes alkalmak végén az adott csakrához tartozó meditáció is lesz!
A szerző
Váradi Tibor
1995 óta több mint 1000 előadást tartott öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, filozófia és vallásbölcsészet témakörökben. A több száz hallgatót vonzó heti rendszerességű előadások mellett minden évben tart tanfolyamokat és táborokat is. Új hozzáállásra hívja fel a figyelmet azzal, hogy az embert mint test-lélek-szellem hármasságát vizsgálja. Szükségesnek tartja ezen ismeretek terjesztését, közérthető módon megvalósítható módszereket kínálva egy harmonikusabb, teljesebb élethez.
A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>